2024.04.20. - Tivadar

Misko Alapítvány - Beteg gyermekek gyógyulásának segítése

Misko Alapítvány - Beteg gyermekek gyógyulásának segítése
Misko Alapítvány - Beteg gyermekek gyógyulásának segítéseA Misko Alapítvány bemutatkozása: A Misko Alapítvány névadója Bujdosó Misko Simon, aki Duchenne féle izomdisztrófiával (DMD) született, amely súlyos leépüléssel járó, halálos és egyelőre gyógyíthatatlan betegség. Az Alapítvány megpróbálja összefogni a magyar DMD közösséget, tevékenységével javítja a beteg gyermekek gyógyulásának esélyét. Figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi kutatásokat, ezekről tájékoztatókat ad ki. Miskot 2008 januárjában, egyéves korában diagnosztizálták Duchenne féle izomdisztrófiával (DMD).
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

A betegség velejárója az állapot folyamatos romlása, az izmok fokozatos elsorvadása, amelynek következtében a páciensek, az adott terápiás lehetőségek mellett, általában nem érik meg harmincadik születésnapjukat. Az Alapítvány elsődleges célja, hogy szembeszálljon Misko sorsával, miközben megosztja tapasztalatait a magyar és a szélesebb értelemben vett DMD-s közösséggel.

A Misko Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18265888-1-43

Adó 1 százalék kapcsán további információ: Misko Alapítvány


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!