rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Ivánka Csaba Alapítvány - Kulturális tevékenység

  • Share on Tumblr

    Ivánka Csaba Alapítvány - Kulturális tevékenységAz Ivánka Csaba Alapítvány bemutatkozása: Az alapítók szándéka szerint elismerésünkkel olyan művészek munkájára kívánjuk felhívni a figyelmet, akik művészi és emberi értékekben Ivánka Csabához hasonlóan gazdagok. Az Alapítvány fő célja mellett vállalja alkotói beszélgetések megvalósítását, továbbá vagyona gyarapodásának függvényében segíteni kívánja: - magyar drámák, zenés színpadi művek írását és bemutatását; - magyar előadóművészek és művészeti közösségek munkáját; - a tragikus élethelyzetbe került pályatársakat és ezek családjait.

    Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
    gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
    A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!

    Valamint:

    - színháztörténeti értékek archiválását, kiállítások rendezését,
    - könyvek, kották, lemezek, kazetták szerkesztését és kiadását.

    Az Ivánka Csaba Alapítvány részére az adó 1 százalék felajánláshoz az adószám: 18098523-1-41

    További információ a szervezetről: Ivánka Csaba Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az adóegyszázalék forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány - Egészségügyi intézményt támogató szervezet

    A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány - Egészségügyi intézményt támogató szervezetA Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány bemutatkozása: Gyermeke egészsége a legfontosabb minden szülő számára, vannak azonban olyan szomorú sorsú családok, ahol a gyermekek önfeledt nevetése ritka eseménynek számít.

    Ezekben az otthonokban egy hosszabb-rövidebb ideig tartó betegség beárnyékolja a mindennapok örömét, megfosztva a legfiatalabb családtagokat attól, hogy igazán "gyermekként" élhessenek.

  • Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért - Családsegítés

    Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért - CsaládsegítésAz Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2003. januárjában alakult meg örökbefogadó szülők és örökbefogadással foglalkozó szakemberek kezdeményezésére. Az alapítvány legfontosabb céljai: elsősorban egy olyan támogató csoport megteremtése örökbefogadó vagy örökbefogadni szándékozó szülőknek, ahol segítséget kaphatnak az örökbefogadással az örökbefogadott gyermek felnevelésével kapcsolatosban. Szülőklubbal, felkészítő programokkal, tanácsadással, családterápiával, és más családtámogató módszerekkel segíti hozzá a családokat a harmonikus, biztonságos működéshez.

  • Bethesda Kórház Alapítvány - Bethesda Gyermekkórház támogatása

    Bethesda Kórház Alapítvány - Bethesda Gyermekkórház támogatásaA Bethesda Kórház Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk legfontosabb célkitűzése, hogy anyagi források felkutatásával, összegyűjtésével, akciók szervezésével megteremtse annak lehetőségét, hogy felújítások, beruházások valósulhassanak meg a Bethesda Gyermekkórházban; az ott folyó gyógyító munka segítésére orvosi műszerek, eszközök kerülhessenek beszerzésre. Egy új közforgalmú gyógyszertár kialakítását végeztük el és a Norvég Alapból nyert pályázat megvalósítása történt meg, amely energetikai beruházás során megújult a betegellátó osztályok integrált hűtés-fűtés rendszere.

  • Misko Alapítvány - Beteg gyermekek gyógyulásának segítése

    Misko Alapítvány - Beteg gyermekek gyógyulásának segítéseA Misko Alapítvány bemutatkozása: A Misko Alapítvány névadója Bujdosó Misko Simon, aki Duchenne féle izomdisztrófiával (DMD) született, amely súlyos leépüléssel járó, halálos és egyelőre gyógyíthatatlan betegség. Az Alapítvány megpróbálja összefogni a magyar DMD közösséget, tevékenységével javítja a beteg gyermekek gyógyulásának esélyét. Figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi kutatásokat, ezekről tájékoztatókat ad ki. Miskot 2008 januárjában, egyéves korában diagnosztizálták Duchenne féle izomdisztrófiával (DMD).

  • Pozitron-Diagnosztika Közhasznú Alapítvány - Egészségvédelem

    Pozitron-Diagnosztika Közhasznú Alapítvány - EgészségvédelemA Pozitron-Diagnosztika Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Pozitron-Diagnosztika Közhasznú Alapítvány 2005 nyarán azzal a céllal jött létre, hogy: a PET/CT daganat diagnosztikai eljárás a rászorulók minél szélesebb köre számára elérhetővé tegye alapítványi támogatással. A lakosság körében ismertté és minél rendszeresebbé tegye a PET/CT diagnosztikai vizsgálatot, annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők a lehető legkorábban hozzájussanak a számukra szükséges PET/CT eljáráshoz.

  • Együttható Közösségépítő Egyesület - Ifjúságsegítés

    Együttható Közösségépítő Egyesület - IfjúságsegítésAz Együttható Közösségépítő Egyesület bemutatkozása: Közhasznú egyesületünk 2010 óta végez ifjúságsegítést a 10-30 év közötti korosztály megszólításával. Programjaink oktatást kiegészítő, kompetenciafejlesztő egyéni és csoportfoglalkozások; többek között a biztonságos internet, aktív állampolgárság, integráció területén. Munkánk során keressük az együttműködés lehetőségét a hazai és nemzetközi szervezetekkel egyaránt. A multikulturális szemléletmód esetünkben a kulturális értékegyenlőség képviseletét jelenti.

  • Transparency International Magyarország - Társadalmi szemléletformálás

    Transparency International Magyarország - Társadalmi szemléletformálásA Transparency International Magyarország bemutatkozása: Közhatalmi döntéshozatali (és jogalkotási) folyamatok során a döntéshozók nem mindig veszik figyelembe a döntés által érintett összes érdeket, gyakran bizonyos megoldási lehetőségek elkerülik a figyelmüket, és esetenként egy döntés csak egy-egy érdekcsoport javát szolgálja, sőt az is megeshet, hogy a döntés más jogszabályokba, nemzetközi kötelezettségekbe ütközik. A TI közhatalmi döntéshozatalok véleményezésével, megoldási javaslatokkal próbálja az alapszabályában rögzített célokat és értékeket érvényesíteni.

  • Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése

    Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezeléseA Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk közhasznú szervezet, 1991-től folyamatosan működik. Célunk a soproni és Sopron környéki családban nevelkedő halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése, értelmi és mozgásfejlesztése rászorultságuk idejéig. 1991-ben sérült gyermeket nevelő szülőktől induló kezdeményezés volt, hogy helyi szinten is működjön gyermekeik fejlesztését szolgáló intézmény vagy szervezet. Ebben az időben Sopronban 11 család fogott össze.

  • Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány - Szociális tevékenység

    Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány - Szociális tevékenységA Szeretetszolgálat bemutatkozása: Az alapítvány elsődleges tevékenységi területének a Kárpát-medencét tekinti, az egyetemes magyar, nemzeti határokon átívelő felelősségvállalás jegyében. Szeretetszolgálatunk egy református hátterű, keresztény alapértékekre épülő segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó segélyszervezet. Meggyőződése szerint az emberi élet képviseli a világon a legnagyobb értéket. Humanitárius eszközeivel fajra, nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül segít mindenkinek.

  • Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület - Természet- és környezetvédelem

    Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület - Természet- és környezetvédelemA Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 1994-ben alakult, 2009. májusában ünnepeltük 15. születésnapunkat. Tagjaink olyan emberek - unokáktól nagyszülőkig - akik szeretettel és érdeklődve fordulnak a minket körülvevő természeti világ értékei felé. A túráinkon résztvevőkkel megismertetjük a természetet, az ottani helyes viselkedést, a természet és a környezet megóvását, valamint hazánk tájait, nevezetességeit. Túravezetőink igen színes programkínálattal biztosítják minden korosztály számára a tartalmas időtöltést.

  • Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány - Segítő kutya kiképzés

    Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány - Segítő kutya kiképzésA Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány bemutatkozása: Szervezetünk 2008 augusztusa óta tevékenykedő közhasznú szervezet. Célunk a látási- és más fogyatékossággal élő emberek komplex rehabilitációjához szükséges vakvezető- és segítőkutyák kiképzése, ezzel segítve fogyatékkal élő embertársaink társadalmi esélyegyenlőségét. Feladatunk a képzési programban részt vevő kutyák kiválasztása és beszerzése, tenyésztése és nevelése, tesztelése, kiképzése, vizsgáztatása, használatának betanítása, utógondozása, méltó körülmények között tartása.

  • Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség - Ismeretterjesztés

    Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség - IsmeretterjesztésA közösség bemutatkozása: Célunk, hogy a szellemi-lelki fejlődés hiteles, gyakorlati ösvényének megtalálásában segítséget nyújtsunk nemcsak a buddhistáknak, hanem minden érdeklődőnek vallási elkötelezettségtől függetlenül. E munkánkban a több ezer éves buddhista szellemi hagyomány tapasztalataira támaszkodunk. A tanítások eredeti tisztaságukat megtartva, közvetlenül a mai emberhez szólnak egyszerű és érthető, mai nyelven tárják elénk a megvilágosult mesterek személyes tapasztalatából merített mélységes lélektani felismeréseinek kimeríthetetlen gazdagságát.

  • Agykontroll-alapítvány - Egészségvédelem, oktatás-nevelés

    Agykontroll-alapítvány - Egészségvédelem, oktatás-nevelésAz Agykontroll-alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk a nehéz anyagi helyzetben élő, ám önmagukon segíteni akarókat támogatja, hogy ők is elsajátíthassák az agykontroll módszerét. Az elmúlt években a személyijövedelem-adó 1%-ából befolyt pénzösszegek, valamint a magánszemélyektől kapott támogatások lehetővé tették karitatív tanfolyamok tartását - többek között mozgássérültek és állami gondozott fiatalok részére -, valamint olyan ingyenes, gyógyító szolgáltatások beindítását, amelyek minden, agykontrolltanfolyamot végzett rendelkezésére állnak.

  • Tovább Élni Egyesület - Fogyatékkal élőket támogató szervezet

    Tovább Élni Egyesület - Fogyatékkal élőket támogató szervezetA Tovább Élni Egyesület bemutatkozása: A Tovább Élni Egyesület súlyosan és enyhén sérült gyermekek és fiatalok lakhatásával és foglalkoztatásával összefüggő szolgáltatásokat kínál már 1990 óta. Jelenleg az alábbi szolgáltatásaink vehetők igénybe. 1. Habilitációs napközi otthon súlyosan és halmozottan sérült gyermekek részére. Ebben a központban egyénre szabott fejlesztési terv alapján gyógypedagógusok foglalkoznak a beteg gyermekkel. 2. Fejlesztő-ápoló-gondozó otthon súlyosan és halmozottan sérült gyermekek és felnőttek részére. 3. Lakóotthon értelmi sérült felnőttek részére.

  • Őrzők Közhasznú Alapítvány A Tűzoltó Utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért - Gyermekmentés

    Őrzők Közhasznú Alapítvány A Tűzoltó Utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért - GyermekmentésAz Őrzők Közhasznú Alapítvány A Tűzoltó Utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért bemutatkozása: Alapítványunk a Semmelweis Egyetem II. számú Tűzoltó utcai Gyermekklinikájának saját alapítású, hivatalos alapítványa. 1989-ben azzal a kiemelt céllal hoztuk létre, hogy javítsunk a tumoros és leukémiás gyerekek kórházi környezetén, rehabilitációjának előkészítésén, valamint támogatásunkkal hozzájáruljunk a rákgyógyítás területén folytatott tudományos kutatáshoz. Ma a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul a daganatos és leukémiás gyermekek majdnem fele Magyarországon.

  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium Alapítvány - Nevelés, oktatás

    Pannonhalmi Bencés Gimnázium Alapítvány - Nevelés, oktatásA Pannonhalmi Bencés Gimnázium Alapítvány bemutatkozása: A közhasznú Pannonhalmi Bencés Gimnázium Alapítvány 1998 óta működik a gimnázium mellett. Célja a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium célkitűzéseinek támogatása. A támogatás a következő tevékenységekben nyilvánul meg: - a Gimnázium oktatási színvonalának emeléséhez szükséges eszközök, berendezések beszerzése és karbantartása, - a tanulók részére tanulmányi utak lehetővé tétele, - a kiváló eredményt elérő tanulók jutalmazása.

  • Faluvédő, Szépítő és Fejlesztő Egyesület - Környezetvédelem, kulturális tevékenység

    Faluvédő, Szépítő és Fejlesztő Egyesület - Környezetvédelem, kulturális tevékenységAz egyesület bemutatkozása: A Faluvédő, Szépítő és Fejlesztő Egyesület alapszabálya szerinti célok között szerepel: Erdőkürt község környezetvédelmének létrehozásában való részvétel. A község szépítése, értékeinek óvása. A község fejlesztési tevékenységeiben való részvétel. Az egyesület tevékenysége: a falu nagytakarításának megszervezése, a rend folyamatos fenntartása. Az egyesület tevékenyen részt kíván venni a környezetvédelmi feladatok előkészítésben, szervezésében és végrehajtásában.

  • Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa - Szenvedélybetegség elleni küzdelem

    Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa - Szenvedélybetegség elleni küzdelemA Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványának bemutatkozása: Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványát 1992-ben alapítottuk. Egy budapesti lakásban dolgozunk. Itt védett szállás működik a krízisen átesett gyógyulni vágyó fiataloknak. Segítünk kiválasztani a megfelelő rehabilitációs intézetet, felvenni velük a kapcsolatot. Hetente egyszer sok régi ismerősünkkel találkozunk, az önsegítő csoportunkba visszajárnak azok, akik segítségünkkel jöttek rendbe. Közösen alapítottuk a Szederkert Stúdiót, azoknak, akik kreatívak és szeretnének közösen alkotni velünk.

  • Fóti Városszépítő Egyesület - Kulturális tevékenység, városfejlesztés

    Fóti Városszépítő Egyesület - Kulturális tevékenység, városfejlesztésA Fóti Városszépítő Egyesület bemutatkozása: Legfőbb célkitűzésünk Fótot az itt élő emberek és az itt működő vállalkozások közös bevonásával, közösen egy a mainál szebb és élhetőbb várossá alakítani. Ennek elérése érdekében az Egyesület: 1. tevékenyen részt vesz Fót város települési arculatának kialakításában; 2. közreműködik a környezet és tájvédelem kialakításában, megőrzésében; 3. aktívan részt vesz a település fejlesztési koncepciójának kidolgozásában, közreműködik végrehajtásában; 4. közreműködik az épített és természetes környezet hagyományőrzésében.

  • Várva Várt Alapítvány - Családtámogatás

    Várva Várt Alapítvány - CsaládtámogatásAlapítványunk elsődlegesen célkitűzése, hogy a válsághelyzetbe került várandós anyák magzataikat kihordhassák, megszülhessék és saját családjukban nevelhessék fel. Ehhez nyújtunk többféle módon segítséget. Ehhez a munkához köszönettel fogadjuk a te támogatásodat is. Továbbá abban is segítünk, hogy a saját családban való felnevelés ellehetetlenülése esetén a szülő(k) kérésére a gyermeket a legrövidebb időn belül örökbe fogadják. Ekkor vesszük elő a nálunk jelentkezők listáját és hívunk téged, hogy aktuálisan átbeszéljük az örökbefogadás konkrét lehetőségét.

  • Magyarországi Német Juhászkutya Klub - Kiképzés, tartás irányítása

    Magyarországi Német Juhászkutya Klub - Kiképzés, tartás irányításaA klub bemutatkozása: A Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) a német juhászkutya magyarországi fajtaegyesülete - mint Államilag elismert Tenyésztő Szervezet, az FCI és a WUSV tagja - az anyaországi szervezet, a Verein für Deutsche Schäferhunde (SV) szakmai felügyelete alatt irányítja a fajta hazai tenyésztését, kiképzését és tartását. Munkájának elismeréseként tagja a Német Juhászkutya Egyesületek Világszövetségének (WUSV). Ennek révén 1995-ben megrendezte a VIII. Német Juhászkutya Világbajnokságot

  • Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar - Kulturális tevékenység

    Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar - Kulturális tevékenységA Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar bemutatkozása: A Csepeli Munkásotthon Fúvószenekarának – mint elődzenekarnak – a hivatalos létrejötte 1945-ben Dömötör Lajos szakmai irányításával történt. Alapító tagjai munkások, zenetanárok, diákok és nyugdíjas muzsikusok voltak. A zenekar létrejöttétől kezdve aktív szereplője a magyar fúvószenekari mozgalomnak és szűkebb pátriája Csepel zenei életének, ünnepségeinek, közösségi megmozdulásainak. 2010-ben alakult meg a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar – mint a Csepeli Munkásotthon Fúvószenekar utódzenekara.

  • Könnyek Helyett Alapítvány - Sérült és sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik támogatása

    Könnyek Helyett Alapítvány - Sérült és sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik támogatásaAz alapítvány bemutatkozása: A Könnyek Helyett Alapítvány célja az, hogy olyan fejlesztési lehetőségeket nyújtsunk, melyeket a családok intézményi kereteken belül nem kaphatnak meg, vagy helyben nem elérhetőek. A "Könnyek Helyett" Alapítvány 1995-ben alakult meg szülők kezdeményezésére. A családok Gyöngyös és a körülötte elhelyezkedő 23 község területéről jelentkeztek az elmúlt években valamilyen szolgáltatást kérve, így családjaink száma ma már meghaladja az ötvenet. Olyan tevékenységet végezhetünk, melyekkel a sérült és sajátos nevelési igényű gyermekeket és szüleiket támogathatjuk.

  • Alba Regia Táncegyesület - Kultúra

    Alba Regia Táncegyesület - KultúraAz Alba Regia Táncegyesületet a Közép-dunántúli Régió legnagyobb városában, Székesfehérváron hozták létre 1994-ben. Az országosan egyedülálló Táncház épületében működő műhely a régió vezető népművészeti műhelyeként működik. Egy olyan speciális egyesület, amelyet a népművészeti értékek, különösen a népzene és a néptánc megóvása és továbbéltetése céljából hoztak létre. Közhasznú szervezetünk küldetése az Európa-díjas Alba Regia Táncegyüttes munkájának támogatása, fenntartása és fejlesztése:

  • Palóc Úszás Alapítvány - Sporttevékenység, egészségmegőrzés

    Palóc Úszás Alapítvány - Sporttevékenység, egészségmegőrzésAz alapítvány bemutatkozása: A 2005. december 16-án bejegyzett Palóc Úszás Alapítvány székhelye a salgótarjáni Városi Tanuszodában található. A Palóc Úszás Alapítvány általános célja az úszás, mint szabadidősport, versenysport népszerűsítése, az egészséges életmódra és a rendszeres mozgásra nevelés, a rekreáció, az oktatás és a létesítményi feltételek fejlesztése. Az úszósport területén a regionális, nemzetközi együttműködés hatékonyabbá tétele, versenyek, sportprogramok, táborok rendezése. Ezen belül kiemelt feladatai:

  • Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatása

    Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatásaA Gottsegen György Alapítvány bemutatkozása: A Gottsegen György Alapítvány 1999-ben került hivatalos bejegyzésre, azzal a céllal, hogy alapítványi felajánlásokkal folyamatosan támogassa a Gottsegen György professzor úr által létrehozott Országos Kardiológiai Intézetet a szívbetegségek kornak megfelelő gyógyító tudományos és oktatási feladatainak ellátásában. Az alapítvány célja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet feladataként ellátandó széles körű intézeti alaptevékenység támogatása.

  • Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesülete - Családok érdekeinek képviselete, védelme

    Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesülete - Családok érdekeinek képviselete, védelmeA Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesületének bemutatkozása: Célunk a családok érdekeinek képviselete, védelme. A több gyermeket nevelők összefogása , azonos gondjaik megoldásának segítése. Feladatunk a mai napig nem kevés: a gyermekek óvodai, iskolai körülményeinek nyomon kísérése. A nagycsaládosok érdekében vélemény-nyilvánítás , részvétel a döntéshozatalban, a köz érdekében a társadalmi változások nyomon követése. Szabadidő hasznos és ésszerű eltöltésének szervezése. Az eddig eltelt idő alatt a feladatainkat sikeresen megoldottuk, közben szép sikereket könyvelhettünk el.

  • Alapítvány a Rákos Gyermekekért - Gyermekmentés

    Alapítvány a Rákos Gyermekekért - GyermekmentésAz Alapítvány a Rákos Gyermekekért bemutatkozása: Az Alapítvány célja: a gyermekek életének megmentése, a gyermekek kórházi költségeinek mérséklése, a gyermekek gyógy- és gyógyhatású szereinek térítése, ill. azok közvetlen beszerzése és átadása, bármilyen nemű hozzájárulás a beteg gyermekek életének megsegítéséhez. Az Alapítvány tevékenysége: - Az Alapítvány népszerűsítése, hogy az országban minél többen tudják, hogy van egy ilyen segítség is, mint amit mi nyújtunk. - Minden évben megtartjuk az Alapítvány javára a farsangi bált.

  • Anyanyelvápolók Szövetsége - Oktatás-nevelés, kulturális tevékenység

    Anyanyelvápolók Szövetsége - Oktatás-nevelés, kulturális tevékenységAz Anyanyelvápolók Szövetségének bemutatkozása: Az Anyanyelvápolók Szövetsége az emberközpontú nyelvművelés civil társadalmi szervezete. Célja anyanyelvünk értékeinek tudatosítása, védelme és népszerűsítése. Célok: Arra törekszik, hogy soraiba tömörítse mindazokat, akik felelősséget éreznek anyanyelvünk jelen állapotáért, helyes és kulturált használatáért, jogának és közéleti szerepének képviseletéért. A magyar nyelvművelés legszebb történelmi hagyományait folytatja, hiszen az a felvilágosodás kora óta a magyar szellemi kulturális örökség meghatározó eleme.

  • Szeretet hatalma Alapítvány - Daganatos gyermekek támogatása

    Szeretet hatalma Alapítvány - Daganatos gyermekek támogatásaA Szeretet hatalma Alapítvány bemutatkozása: A 2006-ban megalakult alapítvány Kisvárdán tevékenykedik. Elsősorban a Kelet - Magyarországon élő daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak nyújt támogatást. Azok a családok, ahol tartósan beteg gyermek van, mérhetetlenül elszegényednek. Kiváltképp igaz ez a mi vidékünkön. Munkánkat csak akkor tudjuk eredményesen végezni, ha Támogatóinktól anyagi segítséget kapunk. Nagyszámú támogató táborunk van, akikkel azonos értékrend szerint gondolkodunk.

Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!