rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány - Sérült emberek oktatása, nevelése

  • Share on Tumblr

    Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány - Sérült emberek oktatása, neveléseA Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány bemutatkozása: A Szimbiózis Alapítvány 1999. végén jött létre azzal a céllal, hogy peremhelyzetű sérült emberek oktatását, nevelését, társadalmi integrációjukat támogassa. A célcsoportot elsősorban értelmileg és halmozottan akadályozott fiatalok képezik, akik tartós, „szimbiotikus” támogatást igényelnek. A szervezet eddigi tevékenységeinek fő ismérve az ellátott sérültek életviteli minőségében való változtatási törekvés. Szakmai és emberi küldetésünk, hogy megteremtsük a sérültek szociális környezetének lehetőségeit az együttműködésre.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Az egyenrangú kommunikációra, a szociális interakciók létrejöttére. Az alapítvány szakmai koncepciója a szükségletorientáltság és a társadalmi integráció keretei közötti kapcsolat jegyében szerveződik, s fő támpontjait a normalizációs és participációs elv adja.

    A Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18432930-1-05

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Csillagfény Gyermek és Családsegítő Alapítvány - Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés

    Csillagfény Gyermek és Családsegítő Alapítvány - Egészségmegőrzés, betegségmegelőzésA Csillagfény Gyermek és Családsegítő Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány 2008. január 16-án alakult azzal a céllal, hogy adományokat gyűjtsön, és támogatásokat juttasson el a magyar gyermekegészségügy részére. Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító- egészségügy rehabilitációs tevékenység. Segít magyar családokon, akiknek súlyosan beteg gyermeke elhúzódó és életmentő kezelésen illetve ápolásán esik át. Segít magyar családokon, akiknek súlyosan beteg gyermeke elhúzódó és életmentő kezelésen illetve ápolásán esik át.

  • Apológia Alapítvány - Ismeretterjesztés

    Apológia Alapítvány - IsmeretterjesztésAz Apológia Alapítvány bemutatkozása: Az alapítványt a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség) és a Harmat Kiadó közösen alapította. Napjaink vallási mozgalmainak egyre színesebb és állandóan változó palettáján az átlagos kereső, hívő, teológus vagy lelkész számára igen nehéz a tájékozódás. Ráadásul egyre több kihívás éri a keresztény hitet, és ezek többsége megfelelő válasz nélkül marad. Ezért az Apológia Alapítvány - külföldi példákat követve - egy olyan szolgálat támogatására jött létre, amely hitvédelemre szakosodott teológiai ismeretterjesztést végez.

  • Erdélyi Gyülekezet

    Erdélyi GyülekezetAz Erdélyi Gyülekezet bemutatkozása: Az Erdélyi Gyülekezet a Romániai Református Egyház Királyhágómelléki Egyházkerületének magyarországi gyülekezete, mely Magyarországon külön be van jegyezve.Az Erdélyi Gyülekezet súlyos szükségben lévő emberek, menekültek támogatására irányuló misszióból alakult ki. A diktatúra bukásával megszűnt ugyan szó szoros értelmében vett menekült-kérdés, az akkor Magyarországra került erdélyiek között azonban továbbra is igen sok a rászoruló. Ezért továbbra sem szűnt meg egyes családok segítése, elsősorban ruhával, bútorral, használati cikkekkel.

  • Csodakutya Alapítvány - Állatterápia

    Csodakutya Alapítvány - ÁllatterápiaA Csodakutya Alapítvány bemutatkozása: A Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány több mint 270 ép, beteg, sérült, testi- és érzékszervi fogyatékos, halmozottan sérült, sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek és felnőtt állatasszisztált terápián való részvételét teszi lehetővé önkéntes formában 2009 óta. Kitartó és csodákkal szegélyezett munkánk eredményeképp immár hét intézményben segíthetjük önkéntes tevékenység keretei között több mint 250 sérült gyermek és fiatal fejlesztését.

  • Gyerekpalota Alapítvány - Óvoda támogatása

    Gyerekpalota Alapítvány - Óvoda támogatásaA Gyerekpalota Alapítvány bemutatkozása: Az Óvodánk mind szakmailag, mind pedig elhelyezkedését tekintve ideális: az óvópedagógusok szaktudása, tapasztalata, gyermekszeretete és hozzáállása kiváló. Hatalmas zöld kerttel rendelkezünk, távol a forgalmas utaktól és ipari létesítményektől mentes, zöld övezetben, kertvárosi környezetben kalandozhatnak gyermekeink. Ez óriási kincs. Legtöbben ezért választjuk ezt az óvodát gyermekeink önállósodásának első állomásaként. A szülők és az óvodai dolgozók támogatásával jött létre a Gyerekpalota Alapítvány 2010-ben.

  • Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület- Közbiztonság, közrend

    Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület- Közbiztonság, közrendA Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Szervezetünk 16 fős létszámmal 2005.-ben átalakult Közhasznú Egyesületté. Napjainkra kialakult a mai 19 fős létszám, amelyben ugyanúgy találhatók tanulók, aktívan dolgozók és nyugdíjasok, nők és férfiak egyaránt. Tevékenységünket társadalmi munkában, díjazás nélkül végezzük, amelyhez az évek folyamán a pályázatokon elnyert pénzekből tudtuk fedezni a felszereléseink beszerzését. A község életében sok-sok rendezvény biztosításában, bűnelkövetés megakadályozásban és bűnözők elfogásában vettünk részt, segítettük a rendőrség és egyéb hatóság munkáját.

  • St. Jupát Sportegyesület - Sporttevékenység

    St. Jupát Sportegyesület - SporttevékenységAz egyesület bemutatkozása: A St. Jupát Sportegyesület 1989. január 13-án alakult meg Szentesen, kajak-kenu sportági tevékenységre, 60 fő sportoló és 64 fő pártoló taggal. Az egyesület kiemelt céljai és feladatai: széles sportágválasztási lehetőség biztosítása. Lakossági sport működtetése, fejlődésének támogatása. Versenysport fejlesztése, versenyzési, felkészülési lehetőségek megteremtése. Diáksport működtetése, fejlődésének támogatása, turisztikai programok fenntartása, fejlesztése. Rekreációs sport működtetése.

  • Vércsepp a Vérellátásért Alapítvány

    Vércsepp a Vérellátásért AlapítványA Vércsepp a Vérellátásért Alapítvány bemutatkozása: A vérellátással kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körben történő megismertetése és átadása, valamint a hazai vérellátás biztonsága közös érdekünk. Alapítványunk célja a vérellátási tevékenység, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat munkájának támogatása és segítése. Céljaink megvalósítása érdekében közreműködni kívánunk egyrészt a vérellátás rendszerében nélkülözhetetlen véradók megtartása és megbecsülése érdekében a véradások szervezéséhez szükséges információs és reklámtevékenységben.

  • Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatmentés, állatvédelem

    Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatmentés, állatvédelemA Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete: Egyesületünk 2000-ben alakult meg. Egyesületünk sok éves álma teljesült, mikor 2007 márciusában lehetőséget kaptunk a menhely üzemeltetésére. Így jelenleg a Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete üzemelteti a város egyetlen kutyamenhelyét.

    Célunk: A városban csökkenteni a szerencsétlen sorsú kóbor, és a menhelyen tengődő állatok számát. Csodákat tenni nem tudunk, de minden szenvedéstől megmentett élet siker számunkra.

  • Lelenc Kutyamentő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés

    Lelenc Kutyamentő Egyesület - Állatvédelem, állatmentésA Lelenc Kutyamentő Egyesület bemutatkozása: A Lelenc Kutyamentő Egyesület 2004-ben elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy a budapesti gyepmesteri telepről mentse az altatásra váró kutyákat. Később elkezdtük az angol pásztorok - skót juhász, bearded collie, border collie, bobtail és néhány ritka angol fajta -, majd mintegy hiánypótlásként felvállaltuk a belga juhászkutyák és a szetterek mentését is. Kezdetben panzióban, ill. ideiglenes befogadóknál tudtuk elszállásolni a kutyákat. Aztán közel 7 évnyi munka után valóra vált az álmunk, és létrehoztuk a LelencTanyát, ami egy igazi kutyaparadicsom.

  • Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány

    Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia AlapítványA Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány bemutatkozása: 1996-ban alapítottuk meg a Kék Pontot. Akkor úgy ítéltük meg, hogy Magyarországon hiányoznak az olyan intézmények, ahol komplex módon, egy intézmény keretében, összehangoltan nyújtanak egészségügyi, szociális és jogi szolgáltatásokat a pszichoaktív szerhasználó klienseknek. A szerhasználókat nem lehet pusztán orvosi esetként kezelni, hiszen sokféle problémájuk lehet, amivel foglalkozni kell. A Kék Pont 1999 óta közhasznú alapítványként működik.

  • Munkáséri Horgász és Környezetvédő Egyesület - Horgászprogram, környezetvédelem

    Munkáséri Horgász és Környezetvédő Egyesület - Horgászprogram, környezetvédelemA Munkáséri Horgász és Környezetvédő Egyesület bemutatkozása: 1979-ben 79 fővel alakult meg egyesületünk, mai létszámunk éves szinten 150 fő körül van. Horgászterületünk Tatabánya város közigazgatásához tartozó külterületi ingatlanon Környebánya mellett található. A felhagyott homokgödrök helyét és környékét a valamikori Tatabányai Szénbányák és külüzemei segítségével a horgászaink több tízezer óra közösségi munkájával tették kellemes pihenő és horgászterületté. Egyesületünket 1985-ben környezetvédelmi munka elismeréseként emléktáblával jutalmazták.

  • Odú Fejlesztő Központ, KORINTA Alapítvány - Gyermekmentő fejlesztő munka

    Odú Fejlesztő Központ, KORINTA Alapítvány - Gyermekmentő fejlesztő munkaSegítsen úgy az 1% felajánlásával, hogy az közben nem kerül semmibe sem! Az adóév végén Ön is rendelkezhet befizetett adójának 1%-áról, támogassa a gyermekmentő fejlesztő munkát! Arra kérjük, támogassa az eltérő fejlődésű gyermekek fejlesztését és ezzel együtt családjaikat! Ezen családok nagyon sok terhet visznek a vállukon, sok energiát és pénzt fordítanak gyermekeik fejlesztésére, hogy hosszútávon minél élhetőbbek legyenek mindennapjaik. Alapítványunk és a fenntartott intézményünk ebben segíti őket.

  • Kötélugró Klub Szombathely - Sporttevékenység

    Kötélugró Klub Szombathely - SporttevékenységA Kötélugró Klub bemutatkozása: A kötélugrás gondolata 1988-ban fogalmazódott meg bennem. Szerettem volna esélyt teremteni a sportban azoknak a gyerekeknek, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és unatkoznak. A kötélugrást egy televíziós műsorban láttam meg először, ahol fekete bőrű lányok hajtottak két kötelet óriási sebességgel. Ezután kerestem a szertárban két ugrókötelet, és két kislánnyal megpróbáltuk megvalósítani a látottakat. Mindez a kőszegi nevelőotthonban történt, ahol a gyermekek oktatása sajnos meglehetősen mostoha körülmények között zajlott.

  • Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület - Tánc, kultúra

    Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület - Tánc, kultúraA Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület bemutatkozása: A Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület Salgótarjánban, Magyarország Észak-keleti régiójában működik. Egyesületünk 1994-ben kezdte meg tevékenységét 7 és 22 év közötti fiatalokkal. Jelenleg 110 táncos több csoportban tanulja a magyar néptáncot. Szakmai munkánk főprofilját a tradicionális néptánc oktatása és színpadi bemutatása képezi, de fontosnak tartjuk Kodály és Bartók szellemi örökségét tükröző táncalkotások létrehozását is. Saját vidékünk a palócföld táncai mellett a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek táncai is szerepelnek az együttesek repertoárján.

  • Siratói Környezetvédelmi és Horgász Egyesület - Környezetvédelem

    Siratói Környezetvédelmi és Horgász Egyesület - KörnyezetvédelemAz egyesület bemutatkozása: A Siratói Környezetvédelmi és Horgász Egyesület nyitott, mivel erős, nagy létszámú egyesület szükséges a sirató holtág felzárkóztatásához a többi Gyomaendrődi holtág színvonalára. A szervezet célja: a Siratói holtág néven ismert terület természetes környezetének óvása, ápolása és a vízterület védelme. Hatályos környezetvédelmi előírások, jogszabályok betartása és betartatása. A holtág vizéhez kacsolódó üdülési, pihenési lehetőségek kulturált kialakítása.

  • Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete - Fogyatékkal élők támogatása

    Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete - Fogyatékkal élők támogatásaAz egyesület bemutatkozása: A szervezet célja, hogy tagjai egyéni és kollektív érdekvédelme, ezen belül arra törekszik, hogy módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket. Törekszik a tevékenységi körébe tartozó feladatoknak végrehajtására, a célokat közhasznú tevékenységként, e tevékenység kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgálja. Az egyesület tevékenységét tekintve kiemelkedően közhasznú szervezet.

  • Keleti Szivárvány Alapítvány - Esélyegyenlőség

    Keleti Szivárvány Alapítvány - EsélyegyenlőségA Keleti Szivárvány Alapítvány bemutatkozása: A Keleti Szivárvány Alapítvány Szivárvány Támogató Szolgálata az egyenlő esélyekért és az esélyek egyenlőségéért való küzdelmet tűzte ki célul! A szervezet szolgáltatásai: érdekvédelmi feladatok ellátása, információnyújtás, szállító szolgáltatás, személyi segítés, szociális ügyintézés, tanácsadás, esetkezelés. Olyan személyeket támogatunk, akik úgy érzik mozgáskorlátozottsága, érzékszervi, mentális és értelmi sérülése miatt egyedül van, elesett, kitaszított, jogfosztott, de ezen változtatni akar.

  • Budofight Karate Klub - Sport, mozgás

    Budofight Karate Klub - Sport, mozgásA Budofight Karate Klub bemutatkozása: Egyesületünk célkitűzése, hogy az általános- és középiskolás korosztályba eső fiataloknak mozgási lehetőséget biztosítsunk egy olyan légkört teremtve, amiben a fiatalok otthon érezhetik magukat, hosszú távú barátságokat köthetnek, megtanulhatják a csapatszellemet és az egyéni munkát. A harcművészet szellemisége felkészíti a diákokat a nagybetűs ÉLETRE, fegyelemre; a szabályok betartására tanít, magabiztosságra nevel. Az egyesületnek 120 tagja van, ebből 11 fő amatőr versenyző. Versenyzőink már több éve egyre nagyobb sikereket élnek át a hazai és nemzetközi versenyeken is.

  • Egri Városszépítő Egyesület - A város értékeinek védelme

    Egri Városszépítő Egyesület - A város értékeinek védelmeAz Egri Városszépítő Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 1982-ben alakult, azzal az alapszabályban megfogalmazott céllal, hogy Eger város építészeti, történelmi és természeti értékeit védje. A magyar történelemben igen jelentős szerepet betöltő Eger hagyományai arra sarkallták az alapítókat, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, mely a város és környéke polgárait, intézményeit, vállalkozóit tudatos munkára serkentik, mert csak összefogás és elkötelezettség eredményeként jöhet létre – a költő szavaival élve, hogy a város:

  • Sziklavár Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület - Szenvedélybetegség elleni küzdelem

    Sziklavár Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület - Szenvedélybetegség elleni küzdelemA Sziklavár Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A Sziklavár Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület 2007-ben alakult. Elsődleges célunk az ország Észak-Alföldi Régiójában élő szenvedélybetegek segítése abban, hogy felismerjék betegségüket. Az Egyesület céljai és tevékenységei: - elsődlegesen az ország Észak-Alföldi Régiójában élő szenvedélybetegek segítése abban, hogy felismerjék betegségüket, - keresi a szenvedélybetegek számára a gyógyulás lehetőségeit felvilágosító munka segítségével.

  • Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület - Állatvédelem, természetvédelem

    Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület - Állatvédelem, természetvédelemAz Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület 2000 év nyarán alakult közel 50 taggal, az Orosházán és vonzáskörzetében élő állatbarátokból, és környezetvédőkből, azzal a céllal, hogy állatmenhelyet hozzon létre a városban található kóbor ebek számára, valamint, hogy felhívja az emberek figyelmét a felelős állattartásra és környezetünk védelmére. Sok munkával az elmúlt évek alatt sikerült kialakítanunk egy állatotthont.

  • Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény szervezete

    Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény szervezeteA Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A 2011-ben bejegyzett Alapítvány célja, hogy támogassa az I. sz Gyermekklinika munkáját. A Klinika több mint 170 éves múltra tekint vissza, elődje a Pesti Szegénygyermek-Kórház az akkori világ negyedik gyermekkórháza volt! Bókay János professzor 130 éve már a kor legmodernebb új gyermekkórházát vezette, mely generációkon keresztül megőrizte vezető helyét az európai intézmények között. A Klinikán évente mintegy 55 000 járó beteg és 8500 fekvőbeteg gyermeket látunk el.

  • Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentés

    Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentésA Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A történet 2006-ban kezdődött. A XXI. század hajnalán, hol máshol, mint az interneten. Egy jól ismert kutyás fórumon „csillár” felhívására gyűltek össze a régió állatvédelemre nyitott gondolkodású kutyásai. Eleinte csak eszme- és információcsere zajlott a neten, majd az első igazi mentések: hazajuttatott csavargó ebek, gazdihoz adott kutyák… Hamar kiderült, a környéken (sajnos) nagy szükség van az állatvédők munkájára, a kezdeti sikerek pedig kedvet és erőt adtak az elinduláshoz azon a szakmai úton, melyen azóta is járunk.

  • Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenység

    Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenységA Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A néptánc együttes 2008-ban alakult. Tagjai balassagyarmati és környékbeli kisiskolás gyermekek, akik heti 2 alkalommal ismerkednek a magyar néptánc hagyományokkal. Rendszeres résztvevői a helyi és országos rendezvényeknek, fesztiváloknak. Eddigi sikereik: 2012. 2011. évi Országos Gyermektánc Antológia – Budapest, RaM Colosseum; I. Palócföldi Táncháztalálkozó – Salgótarján. 2013. Örökség Észak-Magyarországi Regionális Gyermektánc Fesztivál – Miskolc – Arany.

  • Gerje-Party Fúvósegylet - Kulturális tevékenység

    Gerje-Party Fúvósegylet - Kulturális tevékenységA Gerje-Party Fúvósegylet bemutatkozása: A Gerje-Party Fúvósegylet 1995-ben jött létre Albertirsán, célja Albertirsa és a környező települések zenei életének fellendítése, az itt élő és zenélni vágyó emberek összefogása. A fúvószenekar tagjai szabadidejükben hódolnak közös szenvedélyüknek, az amatőr zenének. Az egyesületet albertirsai, ceglédberceli, pilisi és dánszentmiklósi fiatal muzsikusok hozták létre. Jelenleg 55 fős taglétszámával Dél-Pest megye legnagyobb fúvószenekaraként működik, a régió zenei életének meghatározó csoportja.

  • Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége - Kulturális tevékenység

    Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége - Kulturális tevékenységA Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének bemutatkozása: A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége a bélyeggyűjtők által létrehozott kulturális nonprofit civil szervezet, amely tagjai ismereteinek, műveltségének növelése, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében folytatja tevékenységét. Az 1922. június 12-én megalakult Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Országos Szövetsége 1952. február 24-től a bélyeggyűjtő szervezetek összevonásával, Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége néven országos szervezetként működik.

  • Vasutas Természetjárók Szövetsége - Túrák szervezése

    Vasutas Természetjárók Szövetsége - Túrák szervezéseA Vasutas Természetjárók Szövetségének bemutatkozása: Szövetségünk (rövidítve VTSZ) a rendszerváltozással egyidős, 1990. februárjában tartotta meg alakuló közgyűlését, és kifejezetten a megőrzésre méltó hagyománnyal rendelkező vasutas természetjáró mozgalom megmentését és fejlesztését tűzte zászlajára. Jogelődünk, a Vasutas Természetbarát Szakbizottság 1952. november 22-én, Bánkúton határozta el a vasutas természetjárás összefogott fejlesztését, amely egyben a természetjárók háború utáni szellemi talpraállása is volt.

  • Felállhatok Alapítvány - Gerincsérültek rehabilitációja

    Felállhatok Alapítvány - Gerincsérültek rehabilitációjaA Felállhatok Alapítvány bemutatkozása: Az orvostudomány nap mint nap fejlődik és egyre több bízató hír érkezik a nagyvilágból, hogy küszöbön áll az áttörés. A FELÁLLHATOK ALAPÍTVÁNY, azért jött létre, hogy a gerincsérültek ismét reménykedhessenek, hogy újra teljes életet tudjanak élni. "A gerincvelő sérülés végleges" hangzik el szinte minden gerincsérült műtéte után napjainkban. Néhány hónap rehabilitáció és egy kerekes szék az amit a mai orvostudomány fel tud mutatni. Ezt vagy elfogadjuk vagy nem!"

  • Bátor Tábor Alapítvány - Terápiás programok beteg gyermekeknek

    Bátor Tábor Alapítvány - Terápiás programok beteg gyermekeknekA Bátor Tábor Alapítvány bemutatkozása: Egy szerető családban a gyermek a legfontosabb érték. Ha a gyermeknél súlyos betegséget találnak, a család addigi élete felborul. Az addig mindennaposnak hitt örömök eltűnnek a hétköznapokból. A szorongás, a félelem, a fájdalom lesz az élet középpontja. Ebben az élethelyzetben a gyermek testi-lelki fejlődése megtörik, kortársaival megszakad a kapcsolata, barátai csak nehezen értik meg. Táborhelyünk Hatvan város szélén található. A komplexum minden épülete és programhelyszíne a krónikus beteg gyerekek igényeihez igazodva lett kialakítva.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%