rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Leukémiás gyermekek gyógyításának támogatása

  • Share on Tumblr

    Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Leukémiás gyermekek gyógyításának támogatásaA Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány személyes érintettség révén jött létre. Az Alapítvány elnökének kislánya betegedett meg, de köszönhetően a gondos ápolásnak, ma már teljesen egészséges. A gyógyulási folyamat közel 5 éve alatt szembesültek a gyógyítás nehézségeivel, illetve azzal az elhivatottsággal, aminek eredményeképpen ma már 85%-os a gyermekek gyógyulási aránya. Nagy út áll még előttünk addig, amíg minden gyermeket meg tudnak menteni.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Ezért vállaltuk fel azt a feladatot, hogy a társadalmi minél szélesebb rétegeinek felhívjuk a figyelmét erre a betegségtípusra, és az 1% felajánlásokon keresztül támogatókat gyűjtsünk a gyógyításhoz.

    Eddig több mint 421 millió forinttal tudtuk a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítását támogatni. Segítjük a gyermekek életminőségének javítását, a gyógyítás ideális feltételeinek megteremtését. Országosan évente 300 új gyermeket diagnosztizálnak leukémiás vagy daganatos megbetegedéssel. Mindig úgy tartottuk, hogy egy gyermek sem tehet arról hol betegszik meg és ugyanazok a feltételek és körülmények járnak mindenkinek. Ezért alapítványunk országosan nyújt támogatást a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, családjaiknak és az őket gyógyító hematológiai centrumoknak, amit az 1%-os felajánlások tesznek lehetővé. Az elmúlt 14 év alatt több mint 1100 családdal álltunk kapcsolatba jelenleg pedig több mint 200 családot támogatunk.

    A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18557071-1-09

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány - Jogvédelem

    Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány - JogvédelemA Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány bemutatkozása: A szervezet feladata emberi jogi jogsértések áldozatai részére jogi segítség nyújtása, eltitkolt jogsértő esetek felderítése, hazai és nemzetközi médiumokon keresztül a közvélemény tájékoztatása, az emberi jogi elvek és jogok megismertetése. A kétezres években, ahogy Magyarországon csökkent a benyújtott politikai menedékkérelmek száma, a MEJOK ügyfelei között egyre növekvő arányt képviselnek a magyar állampolgárok egyes csoportjai. A szervezet székhelye és központi irodája a Józsefváros.

  • Várva Várt Alapítvány - Családtámogatás

    Várva Várt Alapítvány - CsaládtámogatásAlapítványunk elsődlegesen célkitűzése, hogy a válsághelyzetbe került várandós anyák magzataikat kihordhassák, megszülhessék és saját családjukban nevelhessék fel. Ehhez nyújtunk többféle módon segítséget. Ehhez a munkához köszönettel fogadjuk a te támogatásodat is. Továbbá abban is segítünk, hogy a saját családban való felnevelés ellehetetlenülése esetén a szülő(k) kérésére a gyermeket a legrövidebb időn belül örökbe fogadják. Ekkor vesszük elő a nálunk jelentkezők listáját és hívunk téged, hogy aktuálisan átbeszéljük az örökbefogadás konkrét lehetőségét.

  • Kaposvári Mentő Alapítvány - Mentőtevékenység

    Kaposvári Mentő Alapítvány - MentőtevékenységAz alapítvány bemutatkozása: A szervezet célja Kaposváron és vonzáskörzetében élő, dolgozó, vagy bármely ideig tartózkodó személyek magas színvonalú, sürgősségi mentőellátásának biztosítása és fejlesztése. A cél érdekében: a legkorszerűbb mentéstechnikai eszközök, műszerek beszerzése és az OMSZ Kaposvár Mentőállomás útján való alkalmazása a mentésben, sürgősségi betegszállításban. A Kaposvári Mentőállomás dolgozói szakmai képzésének, továbbképzésének és tudományos tevékenységének elősegítése, szakirodalom beszerzése.

  • Gyémánt Út Buddhista Közösség

    Gyémánt Út Buddhista KözösségA Gyémánt Út Buddhista Közösség bemutatkozása: A Gyémánt Út-buddhista közösségnek Magyarországon 25 központja van, melyekben különböző rendszerességgel tartunk ingyenes, nyilvános meditációkat, tanításokat. A legnagyobb, budapesti központunk minden nap este 6 és 9 óra között fogadja az érdeklődőket. Az este 7 órai meditáció előtt az újonnan érkezők válaszokat kaphatnak a felmerülő kérdésekre a buddhizmusról, a meditációról és a centrum működéséről. A meditáció után pedig rendszeresen tanításokat, közös programokat kínálunk.

  • Magyarországi Német Juhászkutya Klub - Kiképzés, tartás irányítása

    Magyarországi Német Juhászkutya Klub - Kiképzés, tartás irányításaA klub bemutatkozása: A Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) a német juhászkutya magyarországi fajtaegyesülete - mint Államilag elismert Tenyésztő Szervezet, az FCI és a WUSV tagja - az anyaországi szervezet, a Verein für Deutsche Schäferhunde (SV) szakmai felügyelete alatt irányítja a fajta hazai tenyésztését, kiképzését és tartását. Munkájának elismeréseként tagja a Német Juhászkutya Egyesületek Világszövetségének (WUSV). Ennek révén 1995-ben megrendezte a VIII. Német Juhászkutya Világbajnokságot

  • Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület - Fogyasztóvédelem

    Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület - FogyasztóvédelemA Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület politikailag független, nonprofit-orientált társadalmi szervezet. Célja a fogyasztók általános - így e minőségben állampolgári jogainak – védelme a Közép-Magyarországi Régióban. Tevékenységi körében és illetékességi területén belül feltárja, képviseli és védi a fogyasztói érdekeket. Egyesületünk elsődleges célja, hogy a régióban védjük és képviseljük a fogyasztókat, a fogyasztói érdekek teljesülését határozottan és hatékonyan érvényesítsük.

  • Országos Erdészeti Egyesület - Erdészeti tevékenység

    Országos Erdészeti Egyesület - Erdészeti tevékenységAz Országos Erdészeti Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület éves programot készít, melyet a Küldöttközgyűlés hagy jóvá, ez vezérli az alapvető tevékenységét. Ennek során: szükségesnek tartja az erdészeti politika közérthető formában való megfogalmazását, közreműködik az országos szakmai döntések előkészítésében, szerepet vállal az erdőgazdálkodás szervezeti és pénzügyi korszerűsítésében, fellép az erdőgazdálkodásban dolgozók munkahelyének megőrzéséért, - szerepet vállal az erdőgazdálkodás szervezeti és pénzügyi korszerűsítésében, fellép az erdőgazdálkodásban dolgozók munkahelyének megőrzéséért.

  • Vigyél Haza Alapítvány - Állatvédelem állatmentés

    Vigyél Haza Alapítvány - Állatvédelem állatmentésA Vigyél Haza Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat hat éve hozták létre a kultúra, a művészet és az üzleti élet terén sikeres barátok, azzal a határozott céllal, hogy segítsék az Illatos úti Állategészségügyi Telepen lévő kutyák életkörülményeinek javítását, örökbefogadási esélyeinek növelését. Az elmúlt időszakban - lelkes önkénteseink és támogatóink segítségével - több mint 500 kutyát segítettünk szerető gazdához. Kiemelkedő művészek közreműködésével készült jótékony célú naptárainkat támogatóink segítségével közel 30.000 emberhez juttattuk el eddig.

  • Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány - Természeti értékek védelme

    Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány - Természeti értékek védelmeA Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány bemutatkozása: A Tiszatáj Közalapítványt 1995-ben alapította a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint Tiszadob Nagyközség Önkormányzata. "A Tisza-völgy és tájtörténetileg hozzákapcsolódó területek, valamint az Északi-középhegység térségének természeti értékei feltárásával, megóvásával és megismertetésével kapcsolatos feladatok, továbbá az egészséges emberi környezet kialakítása érdekében szükséges tennivalók szervezésével kapcsolatos feladatok ellátásának segítése, szervezése és megvalósítása."

  • Gerje-Party Fúvósegylet - Kulturális tevékenység

    Gerje-Party Fúvósegylet - Kulturális tevékenységA Gerje-Party Fúvósegylet bemutatkozása: A Gerje-Party Fúvósegylet 1995-ben jött létre Albertirsán, célja Albertirsa és a környező települések zenei életének fellendítése, az itt élő és zenélni vágyó emberek összefogása. A fúvószenekar tagjai szabadidejükben hódolnak közös szenvedélyüknek, az amatőr zenének. Az egyesületet albertirsai, ceglédberceli, pilisi és dánszentmiklósi fiatal muzsikusok hozták létre. Jelenleg 55 fős taglétszámával Dél-Pest megye legnagyobb fúvószenekaraként működik, a régió zenei életének meghatározó csoportja.

  • Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület - Hátrányos helyzetű egyének, csoportok támogatása

    Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület - Hátrányos helyzetű egyének, csoportok támogatásaA Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület bemutatkozása: Magyarországon az 1980-as évek vége felé jelent meg a jószolgálati mozgalom. Hazánkban a Lion’s szervezetnek jelenleg 60 klubban több mint 1500 tagja van. Az 1999-ben szerveződött Budapest-Pestszentlőrinc Lion’s Klub megalakulása óta – adományok gyűjtésével, jótékony célú rendezvények szervezésével – a XVIII. kerület Speciális Oktató és Fejlesztő Intézet értelmi fogyatékos tanulók életminőségének javítása érdekében végzi tevékenységét.

  • Rádiógyűjtők Magyarországi Klubja - Ismeretterjesztés, kutatás

    Rádiógyűjtők Magyarországi Klubja - Ismeretterjesztés, kutatásA klub bemutatkozása: A Rádiógyűjtők Magyarországi Klubja Nosztalgia Rádió Egyesület az egyetlen olyan országos szervezet, mely a magyar rádiózás, a magyar elektronika múltja iránt érdeklődőket, támogatókat egyesíti. A szervezet fő célja a tagok hobbi tevékenységének támogatása, a rádiózás múltjának megismertetése, kiállítások szervezése, kiadványok szerkesztése. Egyesületünk immár 1998. óta töretlenül működik, fejlődik és az idő múlásával egyre jelentősebb gyűjtő és kutató munkát végez a szakterületén.

  • Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány - Fogyatékkal élők részére munka- és szabadidős program

    Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány - Fogyatékkal élők részére munka- és szabadidős programAz Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy munkát és szabadidős programokat biztosítson a Bugyi községben és környékén élő fogyatékos fiataloknak. Megalakulásunk óta a fiatalok képességeiknek megfelelő, egyszerűbb betanított munkákat végeznek. Több nagyobb cég számára dolgoztak már. Alapítványunk közhasznú, nyereséget nem termel. Az extra forintokból belföldi vagy akár külföldi kirándulásokat, koncert és színház látogatásokat szervezünk a fiataloknak.

  • Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenység

    Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenységA Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az egyesület az 1998-tól kezdődő inárcsi színjátszó hagyományok intézményesült folytatója. Mint ilyen, együtt működik a dabasi székhelyű Múzsák művészeti iskolával. Az inárcsi színjátszók a magyar amatőr színjátszás élvonalába tartoznak már évek óta minden korosztályban a 9-10 évesektől a felnőttekig. Terveink között szerepel tevékenységünk kiterjesztése két irányban. Kultúra, színházi élet: országos fesztiválok alkalmával kialakult kapcsolatrendszerünk révén színvonalas, amatőr színjátszó előadások rendszeres meghívása.

  • Ökumenikus Segélyszervezet - Szociális tevékenység

    Ökumenikus Segélyszervezet - Szociális tevékenységAz Ökumenikus Segélyszervezet bemutatkozása: Hatékony segítséget nyújtunk a nélkülözőknek, a természeti csapások és ember okozta krízisek károsultjainak. Szegénység elleni küzdelmünk középpontjában a családok és gyermekek támogatása és a társadalmi szolidaritásra való ösztönzés áll. Országos intézményhálózatunk legfőbb törekvése, hogy az átmenti segítségen túl kitörési pontokat is tudjunk kínálni a szegénységből. Az év 365 napján zajló szociális és fejlesztési munka mellett természeti csapások, katasztrófák károsultjait is segítjük.

  • Natura Hungarica Alapítvány - Környezetvédelem, tudatos életmód, egészségmegőrzés

    Natura Hungarica Alapítvány - Környezetvédelem, tudatos életmód, egészségmegőrzésAz alapítvány bemutatkozása: A Natura Hungarica Alapítvány 2001-ben kezdte tevékenységét, a környezet védelmét, a környezettudatos élet és az egészségmegőrzés fontosságát tűzve ki célul. Tevékenységeink: környezettudatosságra nevelő komplex programok biztosítása 1-100 éves korig, 1-től 100 óráig. Általános és középiskolai rendezvények, programok rendezése. Kézműves foglalkozás az újrahasznosítás jegyében. Sport poharak (Speed-Stack) foglalkozás. Környezettudatosságot fejlesztő interaktív foglalkozások, előadások.

  • Természetes Gyógyítás Alapítvány - Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, ismeretterjesztés

    Természetes Gyógyítás Alapítvány - Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, ismeretterjesztésAz alapítvány bemutatkozása: A Természetes Gyógyítás Alapítvány célja és tevékenysége: a természetes gyógyítással kapcsolatos oktatási, tájékoztatási, felvilágosítási tevékenységek, valamint a természetes gyógyítással kapcsolatos eszközök és termékek kutatásának támogatása. A nehezen gyógyítható, illetve államilag nem finanszírozható betegségek kezelésének segítése, támogatása. A vizsgázott természetgyógyászok érdekképviseletének biztosítása, továbbképzésük és konferenciák rendezése.

  • Criminon Magyarország Alapítvány - személyiségfejlesztő és életmód programok szervezése

    Criminon Magyarország Alapítvány - személyiségfejlesztő és életmód programok  szervezéseA Criminon Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Még több rendőrség, a még több börtön és a még hosszabb ítéletek nem csökkentik a bűnözést. Azon felül, hogy ennek a megközelítésnek minden költsége a törvénytisztelő polgárokat terheli, még arra is felkérik őket. hogy a „saját biztonságuk érdekében" még az őket megillető jogokat is feladják. A Criminon („bűnözés-nem") egy nemzetközi közhasznú társadalomjobbító szervezet, amely bűnmegelőzési és bűnözői rehabilitációs programokat biztosít mindazok számára, akiknek szüksége lehet rájuk.

  • Csömöri Állatvédő Civil Szervezet - Állatvédelem, állatmentés

    Csömöri Állatvédő Civil Szervezet - Állatvédelem, állatmentésA Csömöri Állatvédő Civil Szervezet bemutatkozása: A Csömöri Állatvédő Civil Szervezet 1999-ben jött létre. Ekkor több mint 15 lelkes, állatszerető ember elhatározta, hogy megpróbál valamit tenni a Csömörön kóborló kidobott, elhagyott kutyusokért. Az egyik tagunk felajánlotta, hogy van egy szabad területe a falu határában, építsünk oda egy kennelt. 2009-ben egy másik egyesület támogatásával sikerült egy új, nagyobb, szebb és biztonságosabb menhelyet felépítenünk. Jelenleg 15 kennelünk van. Folyamatosan teltházzal működünk, 35-40 kutya áll a gondozásunkban.

  • Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért - Szervátültetett emberek rehabilitációja

    Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért - Szervátültetett emberek rehabilitációjaA Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért bemutatkozása: A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért 1991 óta létezik és 1998 óta működik közhasznú szervezetként. Alapítványunk célkitűzései: szervhiány miatt ne haljon meg senki Magyarországon. A szervátültetett emberek megfelelő rehabilitációban részesüljenek, hogy a sikeres műtét után teljes életet tudjanak élni. Ennek érdekében folyamatos, széleskörű ismeretterjesztést végzünk, mind a civil emberek számára, hogy tudatosítsa bennük a transzplantáció fogalmát és életmentő voltát.

  • Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete - Nagycsaládosok érdekképviselete

    Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete - Nagycsaládosok érdekképviseleteAz Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének bemutatkozása: Tevékenységeink közé tartoznak: a nagycsaládokat egymást ismerő és segítő közösséggé szervezése (pl.: állandó levelezőlista, ahol a tagok nap mint nap megoszthatják problémáikat és segíthetnek egymásnak). Az egymást követő nemzedékek harmonikus viszonyának kialakítása. Ellátja és szolgálja a nagycsaládosok helyi érdekeinek képviseletét. Tevékenykedik a családi életre nevelés érdekében. Gyermekes családok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

  • KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentés

    KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentésA KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete 2007 tavaszán alakult, hihetetlen összefogással, lelkesedéssel. Elsősorban azzal a szándékkal jöttünk létre, hogy segítsünk a bajba jutott, utcára, illetve a gyepmesteri telepre került kutyákon, formáljuk és segítsük a felelős állattartást, illetve célunk volt még egy állatotthon felépítése. Mezőtúr Város Önkormányzatától kaptunk használatra egy területet, egy átalakításra, felújításra váró kis épülettel.

  • Májbeteg Gyermekekért Alapítvány - Beteg gyermekek és családjuk támogatása

    Májbeteg Gyermekekért Alapítvány - Beteg gyermekek és családjuk támogatásaAlapítványunkat 1997-ben azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítse a súlyos, sok fájdalommal járó betegségben szenvedő gyermekeket és családjaikat a rendkívüli nehézségek elviselésében. A rövidtávú célok között szerepel a gyermekek életminőségét javító eszközök folyamatos biztosítása. Ilyen, a betegek otthoni, speciális összetételű táplálását lehetővé tevő tápszer-pumpa és szonda. Ennek segítségével a gyermekek nem vagy csak jóval később veszítenek testsúlyukból, fejlődésük nem torpan meg. A májátültetés várható sikere így lényegesen biztosabb.

  • Barnus Álmaiért Alapítvány - Rehabilitáció, gyógykezelés

    Barnus Álmaiért Alapítvány - Rehabilitáció, gyógykezelésA Barnus Álmaiért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk célkitűzése Barnus gyógykezeltetése belföldön és külföldön, az egyéni terápiák finanszírozása, rehabilitációjának szervezése és finanszírozása, életvitelének könnyítése. Másodlagos célkitűzésünk a különböző agyi katasztrófát és annak oxigénhiányos állapotát ért gyermekek gyógykezelésének támogatása, gyógyászati segédeszköz ellátásuk biztosítása, társadalmi beilleszkedésük megkönnyítése és mindehhez szükséges pénzügyi eszközök előteremtése.

  • Szigetvári Buborék Alapítvány - Sporttevékenység, egészséges életmód

    Szigetvári Buborék Alapítvány - Sporttevékenység, egészséges életmódAz alapítvány bemutatkozása: Hazánkban a szív és érrendszeri betegségben szenvedők túlnyomó többségét azok teszik ki, akik nem végeztek életük folyamán rendszeres testmozgást. Legfontosabb feladatunk minél több embert meggyőzni arról, hogy az egészséges életmód velejárója a rendszeres testmozgás. Megelőzhető a sport által korunk népbetegségei illetve a gyógyulás szerves részét képezheti. Egy uszoda minden korosztály számára lehetőséget biztosít sportolni. A Szigetvári Buborék Alapítvány azért alakult meg, hogy lehetőséget biztosítson az úszástudás megszerzésére.

  • Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület - Közbiztonság javítása

    Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület - Közbiztonság javításaA Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület az alapelvi érvényesítése érdekében, az alábbi tevékenységeket végzi: A települések közbiztonságának erősítéséhez az önkéntes lakossági részvétel kereteinek kialakításában való aktív részvétel, az élhető és egyre javuló lakóterületi feltételek tervezéséhez, megvalósításhoz való szakmai-szolgáltató hozzájárulás, a tulajdonhoz, a zavartalan működéshez, a tulajdonnal, birtokkal való törvényes rendelkezéshez kapcsolódó viszonyrendszer szolgáltató, koordinatív támogatása.

  • Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítvány - Mozgássérülteket támogató szervezet

    Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítvány - Mozgássérülteket támogató szervezetAz alapítvány bemutatkozása: A súlyosan mozgássérültek ( önállóan, külső segítség nélkül élni nem képes, ugyanakkor állandó orvosi felügyeletre nem szoruló) problémáikat ők maguk ismerik a legjobban, pontosan tudják milyen segítségre van a legnagyobb szükségük. Ebből a célból alapítottuk meg a Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező Alapítványt a Budapest - Pasaréti Református Egyházközség nélkülözhetetlen részvételével. A Bethesda Alapítvány 1991 óta tevékenykedik folyamatosan, és a súlyosan mozgássérült emberek körében jól ismert.

  • Társaság a Szabadságjogokért - Jogvédelem

    Társaság a Szabadságjogokért - JogvédelemA Társaság a Szabadságjogokért bemutatkozása: A TASZ azért dolgozik, hogy bárki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. A TASZ fő célkitűzése, hogy az Alkotmányban és a nemzetközi egyezményekben deklarált alapvető jogok és jogelvek érvényesüljenek Magyarországon. Tevékenységünket olyan jogterületekre összpontosítjuk, ahol gyakoriak a jogsértések, és az áldozatok különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak.

  • A Népzeneoktatásért Alapítvány- Oktatás, nevelés

    A Népzeneoktatásért Alapítvány- Oktatás, nevelésA Népzeneoktatásért Alapítvány bemutatkozása: Az alapítványt 1992-ben hozták létre. Alapító tagok voltak: Balogh Sándor, Berán Józsefné, Béresné Szöllős Beatrix, Havasréti Pál, Jakab Csongor, Jánosi András, Karácsonyné Molnár Erika, Ökrös Csaba és Till Ottó. Jelenlegi elnöke Budai Ilona. Az alapítvány célja: A hangszeres és énekes magyar népzene oktatás intenzívebbé tétele. A magyar népzene gyűjtése, archiválása, valamint az oktatásban való alkalmazása. Népzenei táborok, tanfolyamok szervezése és lebonyolítása.

  • Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány - Mozgássérültek támogatása

    Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány - Mozgássérültek támogatásaA Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány bemutatkozása: Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány 1992-ben alakult meg. Létrejöttét megelőzte 1979-80-as években egy Kecskemét városi, illetve egy Bács-Kiskun megyei felmérés. A fő cél kezdetben az volt, hogy a sérült fiatalok találkozhassanak egymással, kimozduljanak a négy fal közül, ismerkedhessenek, megbeszélhessék problémáikat, ill. azok megoldását. A klub, ill. a táborok ideje alatt a szülők is egy kicsit „fellélegezhetnek”, mentálisan töltődhetnek. Később újabb célok jelentek meg, mint például:

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%