2024.04.19. - Emma

A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány - Egészségmegőrzés, ismeretterjesztés

A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány - Egészségmegőrzés, ismeretterjesztés
A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány - Egészségmegőrzés, ismeretterjesztésA RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány kezdetben 10 évig kizárólag önkéntes munkatársakkal, térítés nélkül dolgozott. Ez biztosította, hogy az összegyűjtött pénzt szinte teljes egészében a programokra fordítsuk, de nem tette lehetővé, hogy állandó, jó szakemberekből álló stáb jöjjön létre. Ezért először az ügyvitelre, később a programok megvalósítására szerény fizetéssel néhány munkatársakat vettünk fel. Ma a lelkes csapat 5 főből áll, akik számára a nemes ügy szolgálatot, nem csak munkahelyet jelent.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Küldetésünk:

A rákhalálozás csökkentéséért vívott küzdelmet az egészségügy keretei közül kivinni az emberek közé, tanítani a megelőzés lehetőségeit, aktivizálni a beteget a gyógyulásért, az életminőség javításáért, a rehabilitációért folytatott munkában.

Célkitűzésünk:

A társadalom széles rétegei számára elfogadottá, és a gyakorlat szintjén is használható ismeretté tenni azt, hogy a rák megelőzhető, és a betegségből meg lehet gyógyulni. Társadalmi mozgalmat indítani a rákbetegség megelőzéséért, a gyógyítási eredmények és az életminőség javításáért.

Filozófiánk:

Hisszük, hogy a beteget a gyógyításban szövetségessé kell tenni, mert gyógyító ereje, hite a gyógyulásnak ugyanolyan fontos része, mint a magas szintű orvosi ellátás. A lakosság egészségvédelmét, a rákmegelőzést, a betegek életkilátásainak javítását, rehabilitációját kívánjuk szolgálni úgy, hogy az érintettek a saját bőrükön érezzék, hogy értük vagyunk.

A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 19009557-2-43

Adó 1 százalék kapcsán további információ: A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!