rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Karitászt Támogató Alapítvány - Szociális-karitatív tevékenység

  • Share on Tumblr

    Karitászt Támogató Alapítvány - Szociális-karitatív tevékenységA Karitászt Támogató Alapítvány bemutatkozása: A Katolikus Karitász mint a magyar Katolikus Egyház önálló jogi személyiséggel rendelkező országos jellegű szervezete 1991-ben létrehozta a Magyar Karitász - Caritas Hungarica Alapítványt, amelynek elnevezését 2003-ban Karitászt Támogató Alapítványra változtatta át. Az Alapítvány célja e szervezet anyagi segítése annak érdekében, hogy az szociális- karitatív (betegápoló, szegénygondozó, és más jótékonysági) feladatát eredményesebben végezhesse az arra rászorulók hathatós támogatása, ingyenes szolgáltatások biztosítása és adományok nyújtása útján.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Az alapítvány kiemelkedően fontos céljának tekinti Krisztus szeretet- parancsának megvalósítását, az elesettek, a szegények, a hátrányos helyzetűek, a hajléktalanok és menekültek segítését, belföldön és külföldön egyaránt.

    Az Alapítvány adományokat gyűjt és ezzel kizárólag a Katolikus Karitász tevékenységét támogatja. Az Alapítvány szolgáltatásait a Katolikus Karitászon keresztül lehet igénybe venni.

    A Karitászt Támogató Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 19666275-1-43

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Karitászt Támogató Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület - Beteg gyermekek és családjaik támogatása

    Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület - Beteg gyermekek és családjaik támogatásaA Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület bemutatkozása: 1992-ben néhány Vésztőn érettségizett diák elhatározta Egyesületünk megalapítását, hogy a különböző betegségben szenvedő gyermekeket segítse. Kezdetben hétvégi szabadidős programokat szerveztünk a gyermekeknek, a családok életét tanácsadással segítettük. Sikeres pályázatoknak köszönhetően heti rendszerességgel utazó gyógypedagógust, logopédust és gyógytornászt alkalmaztunk. Igény merült fel állandó hely kialakítására és a mindennapos terápiás szolgáltatások biztosítására.

  • Egészségsziget Egyesület - Egészségvédelem, fejlesztés

    Egészségsziget Egyesület - Egészségvédelem, fejlesztésAz Egészségsziget Egyesület bemutatkozása: Az Egészségsziget Egyesület célkitűzései: Koraszülött vagy fejlődési rendellenességgel született babák és gyermekek fejlesztése vízben és szárazföldön egyaránt. Baba masszázs alkalmazása a mozgás fejlesztésére, illetve egészségmegőrzés céljából. Táplálék allergia megelőzése és kezelése, egészséges táplálkozás tanácsadás, diétás tanácsadás táplálékallergiás gyermekek szüleinek. Táborok szervezése táplálékallergiás és fogyókúrára kényszerült gyermekeknek, ezáltal segítségnyújtás a helyes életmód kialakításában, elsajátíttatásában.

  • Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület - Közbiztonság javítása

    Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület - Közbiztonság javításaA Prevention Közösségi Biztonságot Segítő Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület az alapelvi érvényesítése érdekében, az alábbi tevékenységeket végzi: A települések közbiztonságának erősítéséhez az önkéntes lakossági részvétel kereteinek kialakításában való aktív részvétel, az élhető és egyre javuló lakóterületi feltételek tervezéséhez, megvalósításhoz való szakmai-szolgáltató hozzájárulás, a tulajdonhoz, a zavartalan működéshez, a tulajdonnal, birtokkal való törvényes rendelkezéshez kapcsolódó viszonyrendszer szolgáltató, koordinatív támogatása.

  • Magyar Geofizikusok Egyesülete - Tudományos tevékenység, ismeretterjesztés

    Magyar Geofizikusok Egyesülete - Tudományos tevékenység, ismeretterjesztésAz egyesület bemutatkozása: A Magyar Geofizikusok Egyesülete közhasznú civil szervezet, tudományos egyesület. 1954-ben hozták létre a geofizikai tudományok fejlődésének előmozdítására, egyben tagjai szakmai érdekeinek védelmére. Vallott feladatai közé tartozik az ifjúság és a közvélemény körében a földtudományi ismeretek terjesztése, valamint gondoskodás szakmai múltunk emlékeiről. Mit tesz az Egyesület a társadalomért? Részt veszünk az ismeretterjesztésben, tudományos találkozókat szervezünk.

  • Magyarország Közlekedésbiztonságáért Alapítvány - Közlekedésbiztonság növelése, oktatás, szemléletformálás

    Magyarország Közlekedésbiztonságáért Alapítvány - Közlekedésbiztonság növelése, oktatás, szemléletformálásA Magyarország Közlekedésbiztonságáért Alapítvány bemutatkozása: A Magyarország Közlekedésbiztonságáért Alapítvány a balesetek számának csökkentése, a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése, valamint a közlekedési kultúra fejlesztése céljából alapított közhasznú alapítvány. Tevékenységünket első sorban a különböző forrásokból befolyt támogatásokból végezzük, ezért a támogatások szervezetünk életében létfontosságúak. Az Alapítvány főbb tevékenységei a teljesség igénye nélkül:

  • Gaja Környezetvédő Egyesület - Környezetvédelmi tevékenység

    Gaja Környezetvédő Egyesület - Környezetvédelmi tevékenységA Gaja Környezetvédő Egyesület bemutatkozása: Az egyesület 1989-ben alakult meg, és 1991-ben került bírósági bejegyzésre. Néhány lelkes pedagógus és egy környezetvédelmi problémákra érzékeny szakembergárda próbált így szervezett formában tevékenykedni az ökologikus szemléletmód elterjesztése érdekében. Tagjaink között széles körben elismert szakemberek vannak különböző területekről (mikrobiológus, tanár, biológus, vízgazdálkodási üzemmérnök, közgazdász, környezetmérnök, agrármérnök, bányamérnök, vegyész, természetfotós, erdész, stb.)

  • Bónom-Zug Vizéért Egyesület - Környezetvédelem, természetvédelem

    Bónom-Zug Vizéért Egyesület - Környezetvédelem, természetvédelemA Bónom-Zug Vizéért Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület céljai a következők: a gyomaendrődi Bónom-zugi holtág üdülési és horgászati lehetőségeinek javítása, az ezzel kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlása. A holtág természetes környezetének védelme, ápolása, a vízterület megóvása. A holtág menti zártkert- és üdülőtulajdonos tagok érdekeinek védelme. Együttműködés a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási szervezetekkel. Az egyesület összes bevételének egyesületi célra történő hasznosítása.

  • Gyermekkor Alapítvány - Egészségügyi intézmény és betegeinek támogatása

    Gyermekkor Alapítvány - Egészségügyi intézmény és betegeinek támogatásaAz Alapítvány bemutatkozása: A Gyermekkor Alapítvány céljai: A Gyermekkórház és intézményei eszköz és műszerparkjának bővítése, korszerűsítése és a hiányok pótlása. A Kórház és intézményei újítása, rekonstrukciós bővítése. Korszerű hazai és külföldi gyógyászati eljárások átvételének és helyi adaptálásának támogatása. A dolgozók szakmai fejlődésének és továbbképzésének segítése. A gyermekek kórházi tartózkodásának megkönnyítésére, az ápolás körülményeinek javítására, szülők ott tartózkodásának támogatására irányuló erőfeszítések támogatása.

  • VEGA Csillagászati Egyesület - Tudományos tevékenység

    VEGA Csillagászati Egyesület - Tudományos tevékenységA VEGA Csillagászati Egyesület bemutatkozása: A Vega Csillagászati Egyesület célja, hogy lehetővé tegye tagjai (és más érdeklődők) számára csillagászati tárgyú, illetve ahhoz kapcsolódó kérdések megvitatását, a csillagászat eredményeinek megismerését, segítse tagjai amatőrcsillagászati megfigyeléseit szervezett észlelőakciókkal, nyári táboraival, tanácsokkal, az észlelésekben egymásnak nyújtott segítséggel, esetenként eszközök (távcsövek, állványok stb.) kölcsönzésével. A Vega Csillagászati Egyesületnek az Alapszabályban megfogalmazott konkrét céljai a következők:

  • KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentés

    KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentésA KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete 2007 tavaszán alakult, hihetetlen összefogással, lelkesedéssel. Elsősorban azzal a szándékkal jöttünk létre, hogy segítsünk a bajba jutott, utcára, illetve a gyepmesteri telepre került kutyákon, formáljuk és segítsük a felelős állattartást, illetve célunk volt még egy állatotthon felépítése. Mezőtúr Város Önkormányzatától kaptunk használatra egy területet, egy átalakításra, felújításra váró kis épülettel.

  • Ételt Az Életért Közhasznú Alapítvány - Élelmiszerosztás

    Ételt Az Életért Közhasznú Alapítvány - ÉlelmiszerosztásAz Ételt Az Életért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Food for Life nemzetközi program keretében évente 1,5 millió embernek biztosítunk élelmet világszerte. Célunk az, hogy a Krisna-templomok 10 kilométeres körzetében ne legyen éhező ember. Bár ez nem egyszerű feladat hazánkban sem, mégis több programot is fenntartunk e cél elérése érdekében. Utcai ételosztásunkkal Budapest legnagyobb nyilvános vegetáriánus ételosztó szolgálata vagyunk. Alapítványunk célja a rászorulók ingyenes ételosztás útján történő segítése.

  • Kutya-segélyszolgálat Közhasznú Alapítvány - Állatvédelem, állatmentés

    Kutya-segélyszolgálat Közhasznú Alapítvány - Állatvédelem, állatmentésA Kutya-segélyszolgálat Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Évente több száz esélytelen kutyát mentünk a fővárosi gyepmesteri telepről! Azokat, akikről már szinte mindenki lemondott! Gondozásunkba vesszük őket, mentálisan és fizikailag kondicionáljuk őket, ivartalaníttatjuk őket és megfelelő gondos gazdát keresünk nekik. Ivartalanítunk!Illatos úti szuka kutyákat és szociálisan hátrányos helyzetű családok szuka kutyáit ivartalaníttatjuk. Az ivartalanítás a legfontosabb megelőző állatvédelmi módszer.

  • A Zene mindenkié Egyesület - Zeneterápia

    A Zene mindenkié Egyesület - ZeneterápiaA Zene mindenkié Egyesület bemutatkozása: "A zene gyógyító ereje képes kitárni az értelmi fogyatékos gyermekek lelkének kapuit. Ezen tulajdonsága miatt a zene alkalmas más pedagógiai módszerek kiegészítésére, elmélyítésére, sõt a módszer gyakran csak általa hat. A zene minden lelket megszólít!" Az Egyesület története: 1991: Vető Anna gyógypedagógus Magyarországra adaptálja az ún. Ulwila / színeskotta / módszert. 1995: megkezdődik az Ulwila zenei program oktatása értelmi sérült fiatalok és gyermekek részére.

  • Magyar Kulturális Örökségvédelmi Egyesület - Örökségvédelem

    Magyar Kulturális Örökségvédelmi Egyesület - ÖrökségvédelemA Magyar Kulturális Örökségvédelmi Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület tevékenysége által elősegíti az épített örökség védelmével foglalkozó intézményekkel történő kapcsolatépítést Európában és a világ egyéb részein. Elősegíti hazánk csatlakozását a társ európai szervezetekhez. Az Egyesület: célja, hogy minél szélesebb szakmai körben válhasson ismerté az Európai Unió egyes országainak örökségvédelemmel foglalkozó szabályai. Feladatának tekinti a nemzet kulturális örökségének védelmét az új kihívásokkal szemben, a nemzeti értékek előtérbe helyezésével.

  • Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés

    Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentésA Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület lelkes állatbarátok összefogása eredményeképpen alakult 1997-ben. 2002 őszétől közhasznú szervezetként, 2009. őszétől kiemelten közhasznú szervezetként működünk. Működési területünk eredetileg Szentendre és környéke, de szükség esetén ma már függetlenül a telephelytől, menhelyünk a Dunakanyar – Pilis Régió egész területéről fogad állatokat. Tevékenységünk már egyre inkább kiterjed a Pilisvörösvár - Üröm – Budakalász – Pomáz – Csobánka.

  • Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés

    Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentésA Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 1999 óta működik kiemelkedően közhasznú szervezetként. Fő tevékenységi körünk a környezetvédelem és az állatvédelem. Együttműködünk a hasonló cél érdekében tevékenykedő más társadalmi szervezetekkel és magánszemélyekkel. Menhelyünk fenntartása, a kutyák és macskák ellátása nem kis kihívást jelent számunkra, de támogatóink segítségével évről évre működünk és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minél jobb, élhetőbb környezetet biztosítsunk a gazdátlanná vált házi kedvenceknek.

  • Szívlapát Közhasznú Alapítvány - Környezetvédelem, ismeretterjesztés

    Szívlapát Közhasznú Alapítvány - Környezetvédelem, ismeretterjesztésAz alapítvány bemutatkozása: A Szívlapát Közhasznú Alapítvány 2007-ben jött létre. Célunk a környezetvédelem problémáinak, eredményeinek, és a fenntartható fejlődés jelentőségének ismertetése, népszerűsítése a médiában, továbbá művészeti oktatás folytatása és segítése. Az Alapítvány létrehozásakor az volt a célunk, hogy különböző médiacsatornákon keresztül, minél szélesebb körben felhívjuk a figyelmet a fenntartható fejlődés fontosságára, illetve segítséget nyújtsunk a környezettudatos életmód megismerésében, kialakításában és terjesztésében.

  • Titkos Kert Alapítvány - Tartósan beteg gyermekek és családjaik támogatása

    Titkos Kert Alapítvány - Tartósan beteg gyermekek és családjaik támogatásaA Titkos Kert Alapítvány bemutatkozása: A Titkos Kert Alapítvány célkitűzése a tartósan beteg, sérült gyermekek, valamint családtagjaik, a lelki sérültek, valamint a gyermekeiket elveszített szülők lelki gyógyulásának a segítése. Az Alapítvány másodlagos célja, hogy a tevékenységén keresztül felhívja a társadalom figyelmét a tartósan beteg gyermeket nevelő családok fokozott terheire és ebből fakadó lelki megpróbáltatásaira. Ezen terhek könnyítésére az Alapítvány a természet gyógyító erejét felhasználva lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, a gyász feldolgozására, a kirekesztettség érzésének oldására, a családok megerősítésére.

  • Emberke Egyesület - Rászoruló gyermekek támogatása, segítése

    Emberke Egyesület - Rászoruló gyermekek támogatása, segítéseAz Emberke Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 2009.02.21-én alakult Pétfürdő-i székhellyel. Alapító tagjaink között dajka, élménypedagógus, fejlesztő pedagógus, főállású édesanya, ifjúsági felügyelő, könyvelő, kreatív hobbi-művész, minőségellenőr, nevelőszülő, orvos, óvónő, rendőr, szobrászművész is megtalálható. Alakulásunk célja, hogy minden rászoruló gyermeknek, fiatalnak segítő kezet nyújtsunk, számukra értékes, tartalmas, kapcsolatépítő, oktató-fejlesztő, és szabadidős programot szervezzünk. A gyermekeket, fiatalokat egymást ismerő és segítő közösséggé formáljuk, elképzeléseik megvalósítását támogassuk.

  • Magyar Telecom Dolgozók Sport Club - Sporttevékenység, szabadidős elfoglaltság

    Magyar Telecom Dolgozók Sport Club - Sporttevékenység, szabadidős elfoglaltságA Magyar Telecom Dolgozók Sport Club bemutatkozása: A sport club küldetése, célja: a társadalmi öntevékenység és közösségi élet kibontakoztatása; a Magyar Telekom NyRt. és leányvállalatainak dolgozói és hozzátartozói, a Magyar Telekom Nyrt. korábbi munkavállalói, nyugdíjasai részére sportolási és testedzési lehetőségek biztosítása; hazai és nemzetközi sportkapcsolatok létesítése és fenntartása. Az egyesületi célok megvalósítása érdekében sportáganként szakosztályok létrehozása és működtetése.

  • Dunántúli Postás Sportegyesület - Sporttevékenység

    Dunántúli Postás Sportegyesület - SporttevékenységA Dunántúli Postás Sportegyesület bemutatkozása: A Dunántúli Postás SE 1937-ben alakult- jogelődje, a Pécsi Postás SE - Pécs város, sőt Baranya megye egyik legpatinásabb egyesülete. Az Egyesület 2000 év őszétől versenyszakosztályt már nem működtet, mert támogatója úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag szabadidős sportcélokra, munkavállalói és családtagjaik egészséges életmódjának támogatását helyezi előtérbe. Célként fogalmazta meg, hogy a sportolás feltételeit a regionális igazgatóság teljes területén, a kispostákhoz is eljuttatva biztosítsa úgy, hogy közben minél több egyesületi tagot szerezzen.

  • Gyömrői Ifjúsági Kör Egyesület - Szabadidős tevéeknység

    Gyömrői Ifjúsági Kör Egyesület - Szabadidős tevéeknységA Gyömrői Ifjúsági Kör Egyesület bemutatkozása: A „szervezet” gondolata 1997-ben fogalmazódott meg egyik alapító tagunk, barátom, Dudu kijelentése nyomán „Olyan jó közösen eltölteni az időt”. Mára a szűk, szinte baráti társaság igen nagy létszámú lett és sikeres műsorokról, boldog, együtt töltött órákról számolhatok be. Valódi, formalizált civil szervezetté csak 2000-ben váltunk. Fontosnak tartottuk, hogy számunkra, és a fiatalok számára kiaknázatlan lehetőségeket megragadjuk, és széles körben továbbítsuk ezt a szemléletet.

  • Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége - Érdekvédelem

    Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége - ÉrdekvédelemAz Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének bemutatkozása: Az ÉFOÉSZ 1981-ben alakult szülői kezdeményezésre. A Szövetség a 32 év alatt az értelmi fogyatékossággal élő személyek érdekvédelmével foglalkozó szervezetek közül egyedülállóan országos lefedettségűvé vált. Célcsoport: értelmi fogyatékossággal élő személyek, családtagok, szakemberek, magányszemélyek, akik érzékenyek céljaink iránt, cégek, vállalatok, amelyek elkötelezettek ügyeink iránt. Küldetésünk:

  • Szegedi Szabadidő Lovasklub - Sport, mozgás

    Szegedi Szabadidő Lovasklub - Sport, mozgásA Szegedi Szabadidő Lovasklub bemutatkozása: 1992. május 1-én létrehoztuk a Szegedi Szabadidő Lovasklubot és kialakítottuk a göndör sori lovaspályát kb. 14.000 m2 területen. Ez több szempontból is egyedülálló volt akkor, mivel magántulajdonú és városi lovasklub nem működött sehol. A klub vezetése azt tűzte ki célul, hogy népszerűsítse a lovas sportot, annak minden ágát, és minél közelebb vigye a szegedi lakossághoz. A lehetőségekhez képest egyre több gyereket és felnőttet fogadott a klub és igazi szabadidő sporttá alakította a lovaglást.

  • Zsótér Pál Alapítvány - Mozgáskorlátozott gyermekek támogatása, oktatása

    Zsótér Pál Alapítvány - Mozgáskorlátozott gyermekek támogatása, oktatásaA Zsótér Pál Alapítvány bemutatkozása: A Zsótér Pál Alapítványt 1993-ban a Mozgásjavító Általános Iskola tantestülete hozta létre, 1999-től közhasznú alapítványként működik.

    A szervezet célja: - a mozgáskorlátozott gyerekek életkörülményeinek javítása; - elsődlegesen a Mozgásjavító Általános Iskola oktatási és nevelési feltételeinek javítása; - a tárgyi és személyi feltételek megteremtésével a mozgáskorlátozott gyerekek rehabilitációjának, életkezdésének elősegítése.

  • HUMAN-NET Alapítvány - Ismeretterjesztés

    HUMAN-NET Alapítvány - IsmeretterjesztésA HUMAN-NET Alapítvány 1996 óta működik azzal a céllal, hogy az állam és a politikai pártok befolyásától mentesen segítse Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági és társadalmi fejlődését és ezen belül is kiemelten a humánerőforrás fejlesztését. Az Alapítvány 2005 óta felelős Nyíregyházán a Városi Családsegítő Szolgálat fenntartásáért az önkormányzattal kötött feladatellátási szerződés alapján. A családsegítés mellett jelentős pályázati tevékenységet is folytatunk, pályázati programokat valósít meg önállóan és együttműködve többek között Nyíregyháza város önkormányzatával, felsőoktatási intézményeivel.

  • Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány - Állatmentés, állatvédelem

    Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány - Állatmentés, állatvédelemA Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány bemutatkozása: Az elhagyott állatok új és régi gazdijainak felkutatását tűztük ki célul. Ez egy állatotthon, ami 1995-ben jött létre, állatszerető emberek fáradhatatlan munkájának köszönhetően, Ócsa mellett egy 2 hektáros tanyán.

    Célja: otthont adni az elhagyott, kóborló, “senkinek sem kellő” állatoknak. Az agár-fajtamentést kiemelten végzi a szervezet. azonban a fő tevékenység még mindig a kóbor kutyák elhelyezése és gazdához adása.

  • Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület - Fogyasztóvédelem

    Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület - FogyasztóvédelemA Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület politikailag független, nonprofit-orientált társadalmi szervezet. Célja a fogyasztók általános - így e minőségben állampolgári jogainak – védelme a Közép-Magyarországi Régióban. Tevékenységi körében és illetékességi területén belül feltárja, képviseli és védi a fogyasztói érdekeket. Egyesületünk elsődleges célja, hogy a régióban védjük és képviseljük a fogyasztókat, a fogyasztói érdekek teljesülését határozottan és hatékonyan érvényesítsük.

  • Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány - Beteg gyermekek támogatása

    Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány - Beteg gyermekek támogatásaAlapítványunk Vuity Tvrtko kezdeményezésére, családunk szándékával egyetértésben, alakult meg 2007-ben, olyan céllal, hogy emléket állítson lányunknak, Gergely Alexandrának, aki az általa létrehozott internetes „blog” oldalon keresztül emberfeletti küzdelemmel, kitartással mutatott példát betegtársainak, és valamennyi embertársának. Az alapítvány a következő kettő fő cél megvalósítását tűzte ki: A Gergely Alexandra Emlékdíj ünnepélyes átadása, annak a személynek, aki az emberek számára hétköznapi hősnek tekinthető, rendkívüli ember, és aki példaértékű magatartásával hozzájárul a közösségépítéshez.

  • Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány - Gyermekmentés

    Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány - GyermekmentésA Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány bemutatkozása: Az alapító: Dr. Magyar János körzeti orvosként kezdte praxisát, haláláig a sátoraljaújhelyi kórház igazgató főorvosaként dolgozott. Munkája során látta, hogy a fogyatékos gyermekeknek az életbe való beilleszkedése nagyon nehéz. Orvosként és képviselőként naponta találkozott a segítségre szorulókkal, tiszteletdíját felajánlva hozta létre közcélokat szolgáló alapítványát. 1999. október 22-én bekövetkezett haláláig saját szívügyének tekintette a szomorú sorsú gyermekek támogatását.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%