rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány - Állami gondoskodásban élő fiatalok támogatása, segítése

  • Share on Tumblr

    Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány - Állami gondoskodásban élő fiatalok támogatása, segítéseAz Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány bemutatkozása: Az ÁGOTA® Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért tevékenykedő karitatív szerveződést egy maga is állami gondoskodásban felnőtt fiatal, Kothencz János hívta életre 1996. december 6-án. Az ÁGOTA® karitatív célcsoport, 1998-tól egy az ugyancsak Kothencz János vezetésével működő alapítvány berkeiben működött. Napjainkra már olyannyira kinőtte magát az ÁGOTA® szervezet, hogy szükségessé vált az önálló jogilag minden más szervezettől független bejegyzése.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Így Kothencz János alapításával, a Csongrád Megyei Bíróság nyilvántartásba vette ill., bejegyezte az ÁGOTA® – Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért – Alapítványt. Az ÁGOTA® Alapítványnak, több száz karitatív segítője van, és alkalmazott munkatársakat is foglalkoztat. Tevékenysége országos jellegű, és bíróságilag is bejegyzett módon közhasznú szervezet. Így jött tehát létre az ÁGOTA® ügye, mely az egykor még állami gondoskodásban felnőtt fiatalember álmából, mára egy országos szervezetté nőtte ki magát.

    Az Alapítvány fő célja:

    Az alapítvány az állami gondoskodásban élő és az általában veszélyeztetett fiatalok vonatkozásában, az alább kifejtésre kerülő célkitűzések megvalósítása érdekében – „erejéhez” mérten és országos tevékenységi körű módon – biztosítja a célok érdekében tevékenykedő szakemberek, egyéb közreműködők és segítők, valamint elsődlegesen az állami gondoskodásban élők, és az egyébként veszélyeztetett fiatalok szakmai, programbeli, pénzbeli, tárgyi és erkölcsi támogatását.

    Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18469336-1-06

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Jobbkéz Alapítvány - Kulturális tevékenység, ismeretterjesztés

    Jobbkéz Alapítvány - Kulturális tevékenység, ismeretterjesztésAz alapítvány bemutatkozása: Céljaink: A Bácsai Egyházközség hitélete nívójának emelése, rendezvényei sikerességének előmozdítása, intézményei fejlődésének és ingatlanai fenntartásának a segítése, és ennek érdekében a gyermekek, az ifjúság és a felnőttek hitbéli ismereteinek növelése, a hitbéli ismeretek színvonalas terjesztése és mindezek technikai feltételeinek megteremtése és fejlesztése, az egyházközség egyházi eseményeinek és kulturális rendezvényeinek támogatása, illetve az egyházi és nemzeti ünnepek és évfordulók méltó megünneplése érdekében kulturális rendezvények szervezése.

  • Szolnok Városi Állatotthon - Állatmentés, állatvédelem

    Szolnok Városi Állatotthon - Állatmentés, állatvédelemA Szolnok Városi Állatotthon bemutatkozása: Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány 1993-ban alakult a város jóvoltából, működésének gazdálkodásának elősegítéséhez pedig közhasznú szervezetként 1998. január elsején Pk.61.482/1993/21 szám alatt került bejegyzésre. Az alapítvány közhasznú tevékenységének típusa természetvédelmi, állatvédelmi tevékenység. Közhasznú tevékenységét az alapító okiratban meghatározott célok alapján végzi az állatvédelem területén. De fő célkitűzése a 2012 októberében kialakított állatmenhely üzemeltetése.

  • Karaván Művészeti Alapítvány - Esélyegyenlőség, társadalmi mobilizáció

    Karaván Művészeti Alapítvány - Esélyegyenlőség, társadalmi mobilizációAz alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány 2000-ben jött létre Budapesten azzal a céllal, hogy tandíjmentes színészképző stúdiót hozzon létre elsősorban tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, akiknek egy fizetős színitanoda költségei túl megterhelőek lennének. A szervezet célja, hogy elősegítse e fiatalok esélyeinek javítását és társadalmi mobilizációját. Az eltelt tizenegy év során folyamatosan fejlődtünk: a színészképző stúdió működése mellett megalakult gyermek- és ifjúsági színtársulatunk, majd 2009-ben nemzetiségi és etnikai kisebbségi színház V. kategóriás besorolást kaptunk.

  • Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület - Társadalmi fejlődés, fejlesztés

    Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület - Társadalmi fejlődés, fejlesztésA Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület bemutatkozása: Az egyesület támogatja a társadalmi változásokat és a fejlődést. Szolgáltatásaink az együttműködésre és a hosszú távú fejlesztési programokra fektetik a hangsúlyt. Egyéneket és közösségeket szeretnénk inspirálni azáltal, hogy tudatosítjuk, a mindenki által elérhető jólét önállóságból és erkölcsi indíttatású tevékenységekből fakad. Olyan rövid és hosszú távú programokat segítünk, amelyek a segélyezettek aktív részvételét igénylik: energiájukat, idejüket, forrásaikat befektetve mozdítsák elő a program sikerét.

  • Mályvavirág Alapítvány - A méhnyakrákos nők gyógyulásáért

    Mályvavirág Alapítvány - A méhnyakrákos nők gyógyulásáértA Mályvavirág Alapítvány bemutatkozása: A Mályvavirág Alapítvány „a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért”, 2013 májusában alakult meg. A létrehozás oka az volt, hogy legyen egy olyan szervezet Magyarországon, amely kifejezetten méhnyakrák-megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozik. Korábban nem volt ilyen, pedig nagy szüksége van az országnak rá. Ha csak a Semmelweis Terv alapgondolatából indulunk ki, hogy „Magyarország társadalmi és gazdasági felzárkózása elképzelhetetlen rossz egészségi állapotú, beteg emberekkel.

  • Esély a gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesülete - Rákos betegek megsegítése, érdekképviselet

    Esély a gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesülete - Rákos betegek megsegítése, érdekképviseletAz Esély a gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesületének bemutatkozása: Az Esély a gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesületét 1999. október 19-én 21 daganatos betegtárs alakította meg azzal a céllal, hogy tevékenyen segíthessék egymást és a többi érintettet a gyógyulásban. Taglétszámunk jelenleg már megközelíti a 200 főt és folyamatosan jönnek közénk a sorstársak. Egyesületünk nyitott, tevékenységi körünk széles, az általunk nyújtott segítségek a sorstárs támaszadó szolgálat köré szerveződnek. Foglalkozunk érdekképviselettel jogi és szociális vonalon is.

  • Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény szervezete

    Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény szervezeteA Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A 2011-ben bejegyzett Alapítvány célja, hogy támogassa az I. sz Gyermekklinika munkáját. A Klinika több mint 170 éves múltra tekint vissza, elődje a Pesti Szegénygyermek-Kórház az akkori világ negyedik gyermekkórháza volt! Bókay János professzor 130 éve már a kor legmodernebb új gyermekkórházát vezette, mely generációkon keresztül megőrizte vezető helyét az európai intézmények között. A Klinikán évente mintegy 55 000 járó beteg és 8500 fekvőbeteg gyermeket látunk el.

  • Pathmosz Alapítvány - Kulturális tevékenység, oktatás

    Pathmosz Alapítvány - Kulturális tevékenység, oktatásAz Alapítvány bemutatkozása: A Pathmosz Alapítvány azzal a céllal alakult meg, hogy a csepel-központi református gyülekezet jövője emberi segítség által az áldozatkészség mértékében biztosítva legyen. Az alapítvány célkitűzése a Csepel Központi Református Egyházközséghez kapcsolódva támogatni a csepeli hívők és az „úton lévők” (hitüket keresők) életét. Különösen: a templom és a hozzá kötődő parókia állandó működésének segítése; a csepeli fiatalok lelki épülésének elősegítése; az idősek segítése az egyházközségen belül.

  • Kéz a Kézben Alapítvány - Nevelés-oktatás, sajátos nevelési igényű tanulók támogatása

    Kéz a Kézben Alapítvány - Nevelés-oktatás, sajátos nevelési igényű tanulók támogatásaA Kéz a Kézben Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat 1991-ben alapította a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelőtestülete. A szervezet célja, a támogatottak köre az eltelt több mint két évtized alatt jelentősen megváltozott, bővült. Alapítványunk közhasznú besorolást kapott. A Kispesten élő és tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek (tanulásban vagy értelmileg akadályozott, autizmussal élő, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos) életkörülményeinek javítása.

  • Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány - Fogyatékkal élő fiatalok lakhatásának és foglalkoztatásának elősegítése

    Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány - Fogyatékkal élő fiatalok lakhatásának és foglalkoztatásának elősegítéseA Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány (elsősorban értelmi) fogyatékos fiatalok számára nyújt személyre szabott, egyedi lakhatási és foglalkoztatási lehetőséget. Szeretnénk, ha a sérült társaink mindennapjai méltóságban, a lehető legmagasabb színvonalon, értelmes elfoglaltsággal telnének. Alapítványunk 1992-ben szerveződött. Ezt megelőzte egy hároméves terminus, amikor baráti körünk sérült fiatalok patronálását üdültetések, közös kirándulások, különböző programok szervezése formájában vállalta fel.

  • Titkos Kert Alapítvány - Tartósan beteg gyermekek és családjaik támogatása

    Titkos Kert Alapítvány - Tartósan beteg gyermekek és családjaik támogatásaA Titkos Kert Alapítvány bemutatkozása: A Titkos Kert Alapítvány célkitűzése a tartósan beteg, sérült gyermekek, valamint családtagjaik, a lelki sérültek, valamint a gyermekeiket elveszített szülők lelki gyógyulásának a segítése. Az Alapítvány másodlagos célja, hogy a tevékenységén keresztül felhívja a társadalom figyelmét a tartósan beteg gyermeket nevelő családok fokozott terheire és ebből fakadó lelki megpróbáltatásaira. Ezen terhek könnyítésére az Alapítvány a természet gyógyító erejét felhasználva lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, a gyász feldolgozására, a kirekesztettség érzésének oldására, a családok megerősítésére.

  • Magyar Barlangi Mentőszolgálat - Mentő tevékenység

    Magyar Barlangi Mentőszolgálat - Mentő tevékenységA Magyar Barlangi Mentőszolgálat bemutatkozása: A Mentőszolgálat elsődleges feladata: barlangokban vagy egyéb nehezen megközelíthető helyen bajba jutott, megsérült személyek számára segítség nyújtása, és biztonságos helyre szállítása. Az egyesület a barlangi mentésen kívül azonban számos más esetben is kész és képes segítséget nyújtani az arra rászorultaknak. A speciális képzettségből eredően a Magyarországon előforduló extrém baleseti helyek megközelítésére, vagy a szélsőséges időjárási viszonyok leküzdésére is alkalmasak a szolgálat tagjai.

  • Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete - Érdekvédelem

    Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete - ÉrdekvédelemAz Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének bemutatkozása: Az egyesület az első civil szervezetek között alakult meg a társadalom legszélesebb rétegeiből származó alapító tagokkal - szakmunkás, segédmunkás, mérnök, író, szociológus, közgazdász, jogász, tv. szerkesztő stb. közreműködésével. Az egyesület célja: - harmonikus családi életet támogató közfelfogás erősítése, - támaszt és segítséget nyújt a gyermeküktől különélő édesapáknak és gyermekeiknek. A kapcsolattartás megszakadása eseten segíti kapcsolatuk helyreállítását.

  • Magyar Hemofília Egyesület - Érdekvédelem, esélyegyenlőség

    Magyar Hemofília Egyesület - Érdekvédelem, esélyegyenlőségMagyar Hemofília Egyesület bemutatkozása: A Magyar Hemofília Egyesület a vérzékenységben szenvedő betegek 1990-ben alapított, 580 fős közhasznú egyesülete, a Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos magyarországi tagszervezete és nemzeti képviselője. Egyesületünk a vérzékeny betegek érdekeit hatékonyan és tisztességgel képviselő társadalmi szervezet, mely a hemofíliások életkilátásainak és esélyegyenlőségének javításáért dolgozik. Az egyesület munkájában kivétel nélkül mindenki önkéntesként, pro bono vesz részt.

  • Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület - Sporttevékenység

    Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület - SporttevékenységA Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület bemutatkozása: A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület 1989-ben alakult (Dunaújváros Vízművek SE). Vezetését az elnökség látja el. A munkafolyamatokat az elnök és az egyesületi igazgató irányítja. Két szakágat működtetünk (női, férfi). Az utánpótlásnevelés költségeit a Dunaújvárosi Városi Sportiskolával (DVSI) megosztva viseljük. Egyesületünk a férfi, míg a DVSI a női utánpótlás csapatokat versenyezteti. Egyesületünk 8-szoros Magyar Bajnok és 5-szörös Magyar Kupagyőztes felnőtt női csapattal dicsekedhet.

  • A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány - Egészségügyi intézményt támogató szervezet

    A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány - Egészségügyi intézményt támogató szervezetA Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány bemutatkozása: Gyermeke egészsége a legfontosabb minden szülő számára, vannak azonban olyan szomorú sorsú családok, ahol a gyermekek önfeledt nevetése ritka eseménynek számít.

    Ezekben az otthonokban egy hosszabb-rövidebb ideig tartó betegség beárnyékolja a mindennapok örömét, megfosztva a legfiatalabb családtagokat attól, hogy igazán "gyermekként" élhessenek.

  • Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentés

    Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete - Állatvédelem, állatmentésA Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A történet 2006-ban kezdődött. A XXI. század hajnalán, hol máshol, mint az interneten. Egy jól ismert kutyás fórumon „csillár” felhívására gyűltek össze a régió állatvédelemre nyitott gondolkodású kutyásai. Eleinte csak eszme- és információcsere zajlott a neten, majd az első igazi mentések: hazajuttatott csavargó ebek, gazdihoz adott kutyák… Hamar kiderült, a környéken (sajnos) nagy szükség van az állatvédők munkájára, a kezdeti sikerek pedig kedvet és erőt adtak az elinduláshoz azon a szakmai úton, melyen azóta is járunk.

  • Lorigo Táncsport Egyesület - Kulturális tevékenység

    Lorigo Táncsport Egyesület - Kulturális tevékenységA Lorigo Táncsport Egyesület bemutatkozása: A LORIGO TSE. 2005. áprilisában alakult. Fő irányvonala a Szombathelyen már jó ideje hiányzó magas színvonalú egyéni oktatás, és egyéni versenyzés feltételeinek megteremtése volt. Az egyesület nagyon komolyan veszi az egyéni versenyzők felkészítését, ami minden évben a júliusi edzőtáborban nagyon kemény 1 héttel kezdődik. Természetesen ezek az eredmények egy komoly team munka eredménye, hiszen a szülők áldozatos munkája, hozzáállása nélkül, a támogatók nélkül ez mind nem valósulna meg.

  • Mécses Szeretetszolgálat - Magyar Börtönpasztorációs Társaság - Érdekvédelem

    Mécses Szeretetszolgálat - Magyar Börtönpasztorációs Társaság - ÉrdekvédelemA Mécses Szeretetszolgálat - Magyar Börtönpasztorációs Társaság bemutatkozása: A Társaság célja: (1) A börtönökben lelkipásztori és lelkigondozói munkát végzők, valamint a börtönlelkipásztori és lelkigondozói tevékenységet biztosítók érdekeinek képviselete és szolgálata. (2) A keresztény kultúra és humanista értékrend, valamint az egyházak erkölcsi tanításának terjesztése és művelése a büntetésvégrehajtásban és az utógondozásban; ezek példaértékű bemutatása és élése a Társaság tagjai részéről.

  • Gláser Jakab Emlékalapítvány - Imaház működtetése

    Gláser Jakab Emlékalapítvány - Imaház működtetéseA Gláser Jakab Emlékalapítvány bemutatkozása: A 2010-ben létrehozott Gláser Jakab Emlékalapítvány a józsefvárosi Teleki Téri Imaház közösségének non-profit szervezete. Az alapítvány névadója Gláser Jakab (közismert becenevén: Juci bácsi), aki az imaház lelke és motorja volt. Nélküle ez, az országban egyedülálló módon máig működő zsidó lakásimaház évtizedekkel ezelőtt bezárt volna. Az alapítvány életre hívásának fő céljai az imaház és a közösségi élet szponzorációja, a vallás gyakorlásának támogatása és a hagyományőrzés, illetve a környék zsidó életének történeti-szociológiai kutatása.

  • Asztmasuli.hu Alapítvány - Ismeretterjesztés, oktatás-nevelés

    Asztmasuli.hu Alapítvány - Ismeretterjesztés, oktatás-nevelésAz alapítvány bemutatkozása: A szervezet célja: Az asztmás és allergiás gyermekek és szüleik részére a betegséggel kapcsolatos ismeretek, tudnivalók átadása, ennek megvalósítása érdekében széles körű, szakmailag megalapozott, hiteles információkat nyújtó, minden korosztálynak szóló weblap üzemeltetése (www.asztmasuli.hu). Az információszolgáltatás elektronikus módja mellett a szervezet az egészségügyi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés más módszereit is igénybe veszi orvosok, szakasszisztensek, pedagógusok bevonásával.

  • Gézengúz Alapítvány A Születési Károsultakért - Sérült csecsemők gyógyítása, rehabilitációja

    Gézengúz Alapítvány A Születési Károsultakért - Sérült csecsemők gyógyítása, rehabilitációjaA Gézengúz Alapítvány A Születési Károsultakért bemutatkozása: A Gézengúz Alapítványt 1990-ben a születés körüli időszakban kialakuló vagy veleszületetten sérült csecsemők és kisgyermekek gyógyítása, rehabilitációja érdekében hoztam létre. Holisztikus szemlélettel kívántam megváltoztatni a gyermekek terápiáját és a korai fejlesztés hagyományos útjait. Az Alapítvány célja, hogy egészségügyi, pedagógiai, pszichológiai és szociális segítséget nyújtson a családoknak. A gyermekek számára olyan organikusan átgondolt központokat alakítottunk ki, ahol a családok otthon érezhetik magukat.

  • Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete - Nevelés megújítása

    Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete - Nevelés megújításaA Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének bemutatkozása: Az Egyesület 1991-ben olyan tanárokból alakult, akik a megalakulás előtt is a nevelés megújításán fáradoztak. Kedvezően befolyásolta ezt a tényt az a körülmény, hogy ezek a tanárok az ELTE Természettudományi Kara környezetvédelmi intenzív tanár-továbbképzésén összetalálkoztak. Így az első évfolyam a kurzus szervezőivel és tanáraival megalakította az egyesületet azzal a céllal, hogy felkészítse a tanárokat a környezeti, a humán krízis által kiváltott innovációs helyzetre is.

  • Kisállatmenhely Alapítvány - Állatmentés, állatvédelem

    Kisállatmenhely Alapítvány - Állatmentés, állatvédelemA Kisállatmenhely Alapítvány bemutatkozása: A Kisállatmenhely Alapítvány erejéhez mérten megpróbál segíteni az emberi felelőtlenségből utcára került árva cicákon, kutyákon. Alapítványunk saját erőből vásárolt Budapesten egy 670 négyszögöles telket, ahol kutyák részére állatotthont létesítettünk. Alapítványunk kizárólag önkéntes alapon működik, fizetés nélküli önkéntesek munkájának köszönhetően gondoskodik az állatokról. Az Alapítvány jelenleg egy cicamenhely alapításán fáradozik, mivel önkéntes befogadóink nem tudnak több cicát vállalni magánházaiknál.

  • Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - Cukorbetegek képzése, oktatása

    Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - Cukorbetegek képzése, oktatásaA Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének bemutatkozása: Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Többségi érdekképviseletet biztosít az e betegségben megbetegedetteknek, szoros együttműködésben minden olyan szervezettel, amely a cukorbetegek érdekében tevékenykedik. Célja és feladatai: Cukorbetegséggel kapcsolatos egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység az orvosi és szakorvosi tevékenységen kívül.

  • JAM Kórus Közhasznú Egyesület Kulturális tevékenység

    JAM Kórus Közhasznú Egyesület Kulturális tevékenység Az egyesület bemutatkozása: A Jazz and More fiatal énekegyüttes. Nem hagyományos kórus. Amikor nemrégiben elkezdtünk együtt énekelni, kicsit közelíteni akartuk talán egymáshoz azt, ami egykor összetartozott és összetartozik. Swinging Bach Singers néven a barokk óriást igyekeztünk dzsesszes átiratokkal közelebb vinni azokhoz, akik nem barátai a komolyzenének. A repertoár kiszélesítésével megjelentek az örökzöld slágerek, jazz és pop átiratok, gospelek, musicalek és az éneklés bővült a mozgással, a tánccal és a hangszeres kísérettel.

  • Nem Adom Fel Alapítvány - Kulturális tevékenység

    Nem Adom Fel Alapítvány - Kulturális tevékenységA Nem Adom Fel Alapítvány bemutatkozása: A Nem Adom Fel Alapítvány támogatásával működő együttesben teljes mértékben érvényesülhetnek a zeneileg vagy más módon (tánc, konferálás, stb.) tehetséges tagok. Repertoárunkban megtalálhatók saját szerzemények (nagyrészük rock és blues stílusúak, vidám vagy elgondolkodtató szövegekkel), ismertebb keresztény dalok illetve néhány, a zenekar eszméjéhez kapcsolható, hazai feldolgozás. A Nemadomfel Együttes egy olyan integrált zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (elsősorban értelmileg és látásban akadályozott) előadók.

  • Ökoszolgálat Alapítvány - Környezeti tanácsadás

    Ökoszolgálat Alapítvány - Környezeti tanácsadásAz Ökoszolgálat Alapítvány bemutatkozása:Az Ökoszolgálat Magyarország első környezeti tanácsadó irodája. Alapítványunkat 1990. novemberében hozta létre az alábbi kilenc környezetvédő társadalmi szervezet. Abban hiszünk, hogy apró lépésekkel változtatni tudunk a nem túl biztató jövőképen, s ehhez minden eszközt bevetünk. Lakossági szolgáltatások: Környezeti tanácsadás telefonon, weboldalunkon, személyesen irodánkban, vagy népszerű eseményekre kitelepülve. Nyílászáró szigetelési program. Zöld Zug bolt és webshop.

  • Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete - Érdekképviselet, életminőség javítása

    Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete - Érdekképviselet, életminőség javításaA Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének bemutatkozása: Történeti krónikánkban két születési bejegyzés szerepel: 1954-ben létrejön a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Szolnok Megyei Szervezete. 2004-ben megalakul a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. Önállóságunkat az állami támogatás rendszerének átalakulása tette szükségessé. Közhasznú társadalmi szervezetként – több évtizedes múltunk eredményeinek megőrzése mellett- teszünk eleget a törvényben meghatározott kötelezettségeinknek.

  • Hallatlan Alapítvány - Integráció, foglalkoztatás

    Hallatlan Alapítvány - Integráció, foglalkoztatásA Hallatlan Alapítvány fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők – ezen belül elsősorban a siketek és nagyothallók – integrációja (munkaerőpiac, információs társadalom, kultúra, ügyintézés): életvitelt támogató szolgáltatások, foglalkoztatás, közérdekű információk akadálymentesítés. Ezentúl kiemelt figyelmet fordítunk az innovációra, a kutatásfejlesztésre, valamint a jelnyelv megismertetése és társadalmi elismertetése. A Hallatlan Alapítvány ezen hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjának elősegítését, mindennapi életvitelük megkönnyítését tűzte ki célul.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%