rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa - Szenvedélybetegség elleni küzdelem

  • Share on Tumblr

    Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa - Szenvedélybetegség elleni küzdelemA Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványának bemutatkozása: Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványát 1992-ben alapítottuk. Egy budapesti lakásban dolgozunk. Itt védett szállás működik a krízisen átesett gyógyulni vágyó fiataloknak. Segítünk kiválasztani a megfelelő rehabilitációs intézetet, felvenni velük a kapcsolatot. Hetente egyszer sok régi ismerősünkkel találkozunk, az önsegítő csoportunkba visszajárnak azok, akik segítségünkkel jöttek rendbe. Közösen alapítottuk a Szederkert Stúdiót, azoknak, akik kreatívak és szeretnének közösen alkotni velünk.

    Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
    gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
    A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!

    Két bábfilmet is készítettünk, amiket fesztiválokon is bemutattunk. A Pesti séta az iskoláskorúaknak szól elsősorban, és drogmegelőző és felvilágosító munkánkhoz kapcsolódik. A másik film, a Der kleine Ludwig egy zavaros életvitelű, kallódó kisegérről szól, akit Berlinből Budapestre küldenek szülei.

    Ne dőlj be a kábítószernek! Nézd meg azokat, akik hosszú évek óta csinálják: hol ott az öröm? A bulik is véget érnek egyszer, igaz? Mindennap 18-02-ig beszélgethetünk, kérdezhetsz bármit a drogról, megoszthatod velünk problémáidat, örömeidet a chat-room-ban.

    A Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18009066-1-43

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Drogfree - Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Katolikus Központi Alapítvány - Hátrányos helyzetű diákok támogatása

    Katolikus Központi Alapítvány - Hátrányos helyzetű diákok támogatásaA Katolikus Központi Alapítvány bemutatkozása: A Katolikus Központi Alapítvány a nehéz anyagi helyzetben lévő középiskolás diákok és főiskolai, egyetemi hallgatók tanulmányait ösztöndíjjal támogatja. Az alapítvány az 1996/97-es tanévben kezdte meg a nehéz körülmények között élő, katolikus vallású, 9-12. osztályos középiskolások és a főiskolai, egyetemi hallgatók támogatását. Azóta több ezer katolikus diákot segített ösztöndíjjal. Az alapítvány minden tanév elején meghirdeti a Szent Imre-ösztöndíj pályázatot.

  • Folkrádió Közhasznú Alapítvány - Hagyományőrzés

    Folkrádió Közhasznú Alapítvány - HagyományőrzésA Folkrádió Európa első internetes népzenei rádiója, és az egyetlen olyan rádió, amely kizárólag népzenét sugároz. Fő céljaink: a Kárpát-medence népi hagyományainak népszerűsítése és megismertetése. Népdalszövegek digitalizálása, rendszerezése és közzététele. A magyar nyelvterület népzenéjének megismertetése és népszerűsítése. Nyilvánosan nehezen hozzáférhető zenei anyagok bemutatása. Népzenei együttesek, előadók számára megszólalási lehetőség biztosítása. Új kisközösségek önszerveződésének elősegítése a folklórkedvelők körében.

  • Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése

    Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezeléseA Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk közhasznú szervezet, 1991-től folyamatosan működik. Célunk a soproni és Sopron környéki családban nevelkedő halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése, értelmi és mozgásfejlesztése rászorultságuk idejéig. 1991-ben sérült gyermeket nevelő szülőktől induló kezdeményezés volt, hogy helyi szinten is működjön gyermekeik fejlesztését szolgáló intézmény vagy szervezet. Ebben az időben Sopronban 11 család fogott össze.

  • Minden Gyerek Lakjon Jól - Gyermekmentés, szociális tevékenység

    Minden Gyerek Lakjon Jól - Gyermekmentés, szociális tevékenységA Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány bemutatkozása: A MINDEN GYEREK LAKJON JÓL! kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa a leginkább veszélyeztetett helyeken az éhes ill. alultáplált gyermekek számára a megfelelő ennivalót az iskolai étkeztetés keretében. Tekintettel arra, hogy az effektív éhezéssel fenyegetett gyerekek száma a leghátrányosabb kistérségekben a legmagasabb, s a 2010-es költségvetési megvonások következtében a következő hónapokban itt ölthet drámai méreteket a gyerekéhezés.

  • Macskamánia Magyar Macska Egyesület - Állatvédelem, macskatartás kultúrájának népszerűsítése

    Macskamánia Magyar Macska Egyesület - Állatvédelem, macskatartás kultúrájának népszerűsítése A Macskamánia Magyar Macska Egyesület bemutatkozása: Változó világunkban az állatok szerepe is folyamatosan formálódik, alakul. A macskának az évezredek során kijutott a tiszteletből és imádatból éppúgy, mint a gyűlöletből és megvetésből. Napjainkban ismét egyre többen ismerik fel a benne rejlő értéket, immár nem elsősorban rágcsálópusztító tevékenysége miatt, hanem mert a modern kor emberének ideális négylábú társát fedezik fel benne. Egyre több országban veszi át a vezetést a kedvenc állatok népszerűségi listáján.

  • Alpokalja A Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Szociális tevékenység, rehabilitáció, oktatás

    Alpokalja A Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Szociális tevékenység, rehabilitáció, oktatásAz Alpokalja A Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: az alapítvány céljai: Nyugat Magyarország-i Onkolóiai Központ működésének javításához szükséges műszerpark fejlesztése, bővítése. A minőségi betegellátás javítása, lehetőséget teremteni a legmodernebb vizsgáló berendezések, valamint a diagnosztikus és terápiás eszközök eléréséhez és használatához. - Szociális és rehabilitációs tevékenység: A leukémiás és daganatos gyermekek családjainak szociális segélyezése.

  • "Flóra" Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány - Fejlesztés, foglalkoztatás

    A "Flóra" Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítványt egy olyan szülő hívta életre, aki az értelmi fogyatékos és autista fiatalok, felnőttek támogatását tűzte ki. Az Alapítvány elsődleges célkitűzése az otthonukban élő, önkiszolgálásra részben képes értelmi fogyatékos, autista, esetenként halmozottan sérült, fiatalok és felnőttek fejlesztési lehetőségeinek anyagi segítése, foglalkoztatásuk támogatása és az őket nevelő szülők összefogása. Szociális tevékenység: családsegítés, sorstársakkal való kapcsolatépítés, a célcsoportok érdekvédelme.

  • RC Off-Road Autómodellező Egyesület - Szabadidős programok

    RC Off-Road Autómodellező Egyesület - Szabadidős programokAz egyesület bemutatkozása: Célunk, hogy támogatást nyújtsunk a hazai off-road rajongóknak, valamint népszerűsítsük a hazai modell-terep autózást és összehozzunk egy jó társaságot, egy olyan csapatot, mely a szabadidő eltöltésének eme remek módját választja. 2003 nyarán, pár év magányos és alapvetően nem off-road típusú modellező év után véletlenül futott össze a 4 alapító tag. Az elején eldőlt, hogy ez a műfaj az, amely számunkra a modellezésből a leginkább megfelelő forma. Mivel egyre többen lettünk, egyre nagyobb helyre lett szükségünk.

  • Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés

    Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentésAz állatvédő egyesület bemutatkozása: A Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület célja, hogy az elkóborolt állatok visszakerüljenek az eredeti gazdájukhoz, (amennyiben ez nem valósul meg) és 14 napon belül nem jelentkeznek értük, új szerető otthont találjunk nekik. Továbbá az elhagyott/kidobott állatok segítségére is sietünk, szeretnénk, ha ők is minél hamarabb új, kedves és boldog kutyusok lehetnének, egy olyan környezetben ahol szeretik és tisztelik őket egy életen át. Mi azon munkálkodunk, hogy nekik új életük lehessen, számodra, pedig megtaláljuk a nagyszerű társat.

  • Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatása

    Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatásaA Gottsegen György Alapítvány bemutatkozása: A Gottsegen György Alapítvány 1999-ben került hivatalos bejegyzésre, azzal a céllal, hogy alapítványi felajánlásokkal folyamatosan támogassa a Gottsegen György professzor úr által létrehozott Országos Kardiológiai Intézetet a szívbetegségek kornak megfelelő gyógyító tudományos és oktatási feladatainak ellátásában. Az alapítvány célja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet feladataként ellátandó széles körű intézeti alaptevékenység támogatása.

  • Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége - Érdekvédelem, egészségvédelem

    Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége - Érdekvédelem, egészségvédelemA Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségének bemutatkozása: A Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) egy nonprofit civil szervezet, ahol betegek dolgoznak a betegekért. Feladata főként a krónikus vesebetegek érdekeinek védelme. Ezen túlmenően összefogja és segíti a tagszervezetek tevékenységét, oktatási és különféle közösségi programjaival segíti a betegek életminőségének javítását. Alapvető feladatunk a vesebetegség bármilyen stádiumában levő emberek érdekeinek védelme.

  • Független Ökológiai Központ Alapítvány - Természet- és környezetvédelem

    Független Ökológiai Központ Alapítvány - Természet- és környezetvédelemA Független Ökológiai Központ Alapítvány bemutatkozása: A FÖK munkatársai és önkéntesei tudatában vannak a természet nagyságának és sebezhetőségének, a korlátozott erőforrásoknak és a közösség erejének. A természet- és környezetvédelemért, valamint a közösségfejlesztésért kölcsönhatásban dolgozunk. A társadalmi-, gazdasági- és technológiai modellek sokasága közül keressük, fejlesztjük, kutatjuk, oktatjuk, mintákat adunk és ajánljuk az ökológia elvei szerint fenntartható életmód kereteit. A környezeti nevelésnek kitüntetett szerepet szánva tevékenykedünk.

  • Autista Sérültekért Zalában Alapítvány - Segítségnyújtás az autizmussal élőknek és családjuknak

    Autista Sérültekért Zalában Alapítvány - Segítségnyújtás az autizmussal élőknek és családjuknakAz Autista Sérültekért Zalában Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk aggódó szülők és gyógypedagógiai szakemberek összefogása eredményeként alakult meg 1994. februárjában. Célul tűztük ki, hogy segítséget nyújtunk az autizmussal sújtott fiatalok és családjaik számára. A kommunikációs nehézségekkel küzdő autisták fejlesztése és felügyelete súlyos nehézségeket jelent a családok számára. Alapítványunk működése során hangsúlyozza, hogy az autizmussal élők segítése mellett a hozzátartozókat is tehermentesíteni szükséges.

  • Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület - Gyermekvédelem

    Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület - GyermekvédelemA Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület bemutatkozása: Kikre vigyáz a "Vigyázó kéz"? Azokra az átmenetileg, vagy tartósan család nélkül maradt gyermekekre, akikről ma az állam gondoskodik ( 3 gyermekotthon és 19 lakásotthon több mint 500-800 gyermek és fiatal). Egyesületünket 1999 óta működik közhasznú szervezetként. Tagságunk 24 olyan emberből áll, akik nem csak átérezték ezeknek a gyerekeknek nehéz sorsát, hanem szerepet is vállalnak abban, hogy az otthonok lakóinak örömet, meglepetést szerezzenek, életükbe személyes törődést, szeretetet vigyenek.

  • Magyar Katolikus Egyház

    Magyar Katolikus EgyházA Magyar Katolikus Egyház bemutatkozása: A Magyar Katolikus Egyház országunk legnagyobb történelmi egyháza. Szent István királyunk államalapítása óta a magyar társadalom alapja a keresztény értékrend. A kereszténység azóta is átszövi a magyar emberek mindennapjait és Jézus Krisztus örömhírének továbbadására és a szeretet szolgálat gyakorlására törekszik. Ez a szolgálat már életünk kezdetén meghatározó szerepet tölt be és egyre hangsúlyosabbá válik az élet előrehaladtával , hiszen Isten a szeretet, így Benne való hitünkről és Vele megélt közösségünkről leginkább szeretetből fakadó tetteink tanúskodnak.

  • Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés, szemléletformálás

    Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés, szemléletformálásA Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 1995. évben alakult, 1998. óta közhasznú szervezetként működünk. Kutyaotthonunk 2001-ben nyitotta meg kapuit, ehhez a területet a pomázi önkormányzattól kaptuk. Célunk az utcára került állatokon való segítés, de feladatként tűztük magunk elé a nehéz anyagi körülmények között élő állattartóknak nyújtott segítséget, valamint a jövő nemzedékének oktatását is. A feladat hatalmas, a munka küzdelmes. De eredményeink meggyőzőek, állatotthonunk folyamatos fejlődése erre a bizonyíték.

  • Bajai Hajómalom Egyesület - Kultúra

    Bajai Hajómalom Egyesület - KultúraA Bajai Hajómalom Egyesület bemutatkozása: A Bajai Hajómalom Egyesületet 2007-ben tíz bajai lokálpatrióta hozta létre, azzal a céllal, hogy a hajdan volt hajómalmok egyikét újjáélessze, illetve a bajai halászati hagyományokat felelevenítse és a gyakorlatban bemutassa a mai gyerekek számára a halászeszközök használatát. A civil kezdeményezés érdeklődő fülekre talált, mára közel 100 egyesületi tag dolgozik a fenti célok megvalósítása érdekében. A gyermekek örömére helyreállítottunk egy halászladikot, melyben játszhatnak és láthatják, hogy a ladik mellé hogyan kötötték a halászok a bárkákat, hogy a halak élve jussanak be a helybeli piacra.

  • Macskamentők Alapítvány - Állatvédelem, macskamentés

    Macskamentők Alapítvány - Állatvédelem, macskamentésA Macskamentők Alapítvány bemutatkozása: Évekkel ezelőtt néhányan, akik szeretjük a macskákat egymásra találtunk. Baráti kezdeményezésként Cicagazdikereső Társaság néven kezdtünk el közösen gondolkodni, arról, miként tudnánk a cicákon segíteni, sorsukon jobbítani. Közös tapasztalatunk az volt, hogy a kutyákat többen mentik. Macskákkal igen kevesen foglalkoznak, akik mégis, elsősorban magán személyekként harcolnak a cicák életéért. Az alapító okiratban pontosan le vannak fektetve rövid és hosszú távú céljaink: néhányat kiemelnék:

  • Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület - Hagyományőrzés

    Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület - HagyományőrzésA Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: 2006. augusztus 14-án többségében veresegyházi lakosok alapító tagságával megalakult a Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület. Az Egyesületünk célja a honfoglaló magyarok, illetve az azt követő korok magyar katonai - kiemelten az 1848-49-es szabadságharc alatt harcolt huszárság és honvédség - hagyományainak megőrzése, ápolása. Alapszabályzatunk szerint céljaink: "az Egyesület közös katonai hagyományőrző rendezvényekkel, illetve azokon való részvételével igyekszik erősíteni a barátságot más hasonló jellegű szervezetekkel.

  • Fekete István Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentés

    Fekete István Állatvédő Egyesület - Állatvédelem, állatmentésA Fekete István Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Fekete István Állat-, Környezet- és Természetvédő Egyesület 1998-ban alakult zalaegerszegi székhellyel. Az egyesület elsőként lépett fel az állatkínzás minden formája ellen – Parlament előtti demonstráció azért, hogy az állatvédelmi törvényben kiszabható börtönbüntetés járjon állatkínzásért. Elsősorban a gazdátlan, kidobott, megkínzott, sérült állatokon segítünk – orvosi ellátás, ideiglenes befogadás, akár több hétig is a tagoknál; új, megfelelő gazda keresése, örökbe adás szerződéssel, az állatok további sorsának ellenőrzése a későbbiekben.

  • Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány - Gyermekmentés

    Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány - GyermekmentésA Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Fő célunk: Leukémiás, és rosszindulatú vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekek, illetve felnőttek közvetlen anyagi-, tárgyi-, eszközi támogatása, és számukra a legkorszerűbb, gyógyszerek külföldről való beszerzése, megvásárlása. Közhasznú alapítványunkat a következő céllal, célra hoztuk létre. Rosszindulatú vérképzőszervi betegségben szenvedő betegek közvetlen támogatása, korhatártól függetlenül, tehát gyerekek, és felnőtt korú betegek egyaránt részesülhetnek támogatásainkban.

  • Buddhista Vipassana Alapítvány - Ismeretterjesztés, képességfejlesztés

    Buddhista Vipassana Alapítvány - Ismeretterjesztés, képességfejlesztésA Buddhista Vipassana Alapítvány bemutatkozása: Az alapívány célja a Burmában élt Mahasi Sayadaw által kitalált Satipatthana Vipassana meditációs technika megismertetése Magyarországon is. Ez a fajta meditációs technika jelentősen növeli az önismeretet és segít az emberi kapcsolatok fejlesztésében. A metta (szeretet) meditációs módszer elmélyíti a kapcsolatokat és feloldja a konfliktusokat. A szervezetünk létrejöttét Sayadaw U Pandita burmai szerzetes kezdeményezte és támogatja.

  • Humano Modo Alapítvány - Szabadidős tevékenységek segítése

    Humano Modo Alapítvány - Szabadidős tevékenységek segítéseA Humano Modo Alapítvány bemutatkozása: A Humano Modo Alapítvány a fiatalok nevelésével, képzésével, a családok szociális, mentálhigiénés és érdekvédelmi megsegítésével összefüggő, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek segítését tűzte ki célul. Ezen felül kiemelt feladata az alapítványnak a sérült fiatalok minél nagyobb arányú bevonása a többségi társadalom életébe. A programokat együttműködési megállapodás keretei között az iskola jól felszerelt helyiségeiben illetve külső helyszínek bevonásával valósítjuk meg.

  • Vágta Triatlon Sportegyesület - Sporttevékenység

    Vágta Triatlon Sportegyesület - SporttevékenységA Vágta Triatlon Sportegyesület bemutatkozása: Egyesületünket egyetlen szakosztállyal 2011. augusztusában alapítottuk Vácott, közhasznú szervezetként. Legfőbb célunk a triatlon sportág megismertetése és megszerettetése, valamint a szabadidő tartalmas eltöltése. Az edzéseken célunk a triatlont alkotó három alapsport – az úszás, a kerékpározás és a futás – helyes technikájának megtanítása. Fentieken túl célunk, hogy a gyermekeket helyi, megyei és országos szinten a Magyar Triatlon Szövetség által előírt versenyekre eredményesen felkészítsük.

  • Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány - Családsegítő szolgálat

    Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány - Családsegítő szolgálatA Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk azzal a céllal jött létre több, mint 20 évvel ezelőtt, hogy a családban élés feltételeit javító, segítő szolgáltatásokat szervezze, összefogja, kialakítsa; és integrálja az ugyanezen cél érdekében működő, de különböző szemléletben dolgozó kollégákat – orvosokat, pszichológusokat, szociális munkásokat, gyógypedagógusokat, pedagógusokat, más szakembereket és laikus önkénteseket. Fő tevékenységi körünkké a professzionális családterápia, családi tanácsadás és ennek oktatása vált.

  • Csoport-téka Egyesület - Hátrányos helyzetű csoportok segítése

    Csoport-téka Egyesület - Hátrányos helyzetű csoportok segítéseA Csoport-téka Egyesület bemutatkozása: A Csoport-téka Egyesület 2001. évben alakult. Alapítói és tagjai szociális munkások, drámapedagógusok, munkaerő piaci tanácsadók, pszichológusok és pártoló tagok. Egyesületünk a NESsT portfólió támogatásával olyan társadalmi vállalkozást működtet, amelynek célja, hogy közvetve és közvetetten különböző hátrányos helyzetű csoportok tagjait segítse hátrányaik leküzdésében, társadalmi beilleszkedésükben. Tevékenységeinket működési területeinken legtöbb esetben két szinten folytatjuk.

  • Kéz a Kézben Alapítvány - Nevelés-oktatás, sajátos nevelési igényű tanulók támogatása

    Kéz a Kézben Alapítvány - Nevelés-oktatás, sajátos nevelési igényű tanulók támogatásaA Kéz a Kézben Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat 1991-ben alapította a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelőtestülete. A szervezet célja, a támogatottak köre az eltelt több mint két évtized alatt jelentősen megváltozott, bővült. Alapítványunk közhasznú besorolást kapott. A Kispesten élő és tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek (tanulásban vagy értelmileg akadályozott, autizmussal élő, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos) életkörülményeinek javítása.

  • Ebesi Gyermekekért Alapítvány - Iskola élet javítása

    Ebesi Gyermekekért Alapítvány - Iskola élet javításaAz Ebesi Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Az Ebesi Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk húsz éve dolgozik az ebesi gyerekekért, ez idő alatt közel 10 millió forinttal járult hozzá az iskolai élet fejlesztéséhez: Több mint 750 gyereket vittünk kirándulni, az ország legszebb tájaira. Számítógépeket, TV-t, fénymásolót, vízbontó készüléket, kerámia égetőkemencét, szemléltető és kézműves eszközöket, könyveket és játékokat stb. vásároltunk az iskolának. Kosárlabda palánkot, kondi-parkot és strandröplabda pályát építettünk, és sok teendő vár még ránk.

  • Két Kéz Segítő Alapítvány - Autista gyermekek és családjaik támogatása

    Két Kéz Segítő Alapítvány - Autista gyermekek és családjaik támogatásaAz alapítvány bemutatkozása: A Két Kéz Segítő Alapítvány 2009 szeptemberében alakult meg, szülői kezdeményezésre. Célunk, hogy az autista gyermekeket nevelő családokat támogassunk minden olyan információval, amit mi magunk - szintén érintett szülők - az évek alatt megismertünk, hasznosítottunk és eredményesnek találtunk. Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultunk, kutattunk, megismertünk és kipróbáltunk különféle terápiákat, módszereket, amik gyerekeinknek sokat segítettek a fejlődésben.

  • Magyar Élelmiszerbank Egyesület - Élelmiszerosztás

    Magyar Élelmiszerbank Egyesület - ÉlelmiszerosztásA Magyar Élelmiszerbank Egyesület bemutatkozása: A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy az információgyűjtés és publicitás eszközeivel kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését. Önkéntesek segítségével felkutatjuk és összegyűjtjük a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszereket.

Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!