rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Kutyakarácsony és Állatvédő Mikulás az Orpheus Állatvédő Egyesülettel

  • Kutyakarácsony és Állatvédő Mikulás az Orpheus Állatvédő EgyesülettelAz Orpheus Állatvédő Egyesület Mikulása a felelős állattartásra, a háziállatok megvédésének fontosságára figyelmezteti az ünnepi pillanatokban vásárlókat. Nyüzsgő gyerekzsivaj, jókedv és figyelem vette körül az állatvédő egyesület standját a szegedi karácsonyi forgatagban. Gyakran vásárolnak élő állatokat is karácsonyra sokan, ami nem lenne baj, ha az ünnepek után nem kerülne sok kedvencnek indult élőlény kóbor állatként az utcára - mondta el Seres Zoltán, az egyesület munkatársa. A háziállatok érezni, szenvedni képes élőlények, megóvásuk az ember feladata és kötelessége is.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    A www.kutyakarácsony.hu program révén az utcáról megmentett állatok támogatására van lehetőség.

    Állattartáshoz három fontos dolog kell, az első a megfelelő tartási hely biztosítása, a második a tartáshoz megfelelő mennyiségű idő (hiszen a háziállatokat örömből tartjuk), harmadik fontos dolog pedig a tartáshoz szükséges anyagi fedezet megléte. Ezt ne feledjük!





Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Élelmiszerosztást támogattunk

    Élelmiszerosztást támogattunkAz Angyali.hu is támogatta a jótékonysági élelmiszerosztást. Csütörtökön nagycsaládosok és idősek kaptak a Mátrix Közhasznú Alapítvány által kiosztott mézből, gombából, tartós élelmiszerből. Folyamatosan érkeztek a támogatást igénylők a Centerke Adományozó Központba, a támogatottak a szociális ellátórendszeren keresztül kapták meg az alapítványi élelmiszer átvételi kupont. A helyi méhészetből és gomba termesztőtől származó élelmiszerek jó minőségűek és táplálóak. A kisgyermekes családoknak édesség is jutott. Rácz Anett, az alapítvány elnöke elmondta, hogy évente tízezernél több adomány csomagot juttat a szervezet a hátrányos helyzetű embertársaknak.

  • Angyal Várban vendégeskedtünk - videóval

    Angyal Várban vendégeskedtünk - videóvalAngyal Várban az Angyali.hu Alapítvány. Ketten is alig bírták el, olyan nehéz a Szegedi Nagy Mesekönyv, amiből az Angyali.hu Alapítvány önkéntesei olvastak fel rendszeresen. Volt itt sok adventi - karácsonyi program: gyerekek az Angyal Várban hallgathatták Szeged óvodásainak kedvenc történeteit, mesemondók minden nap szebbnél szebb mesékkel tették a gyerekek programjait élményekben gazdagabbá. A kicsik dallal köszönték meg a felolvasók munkáját, a felolvasók szeretettel fogadták a piciket.

  • Nélkülöző gyerekeket segítő közösség kapott támogatást

    Nélkülöző gyerekeket segítő közösség kapott támogatástA nagyszénási rászorulók a szegedi központú Centerke Adományozó Központ jóvoltából egy teherautónyi adományban részesültek. A tonnányi ruhát, cipőt, játékot, számítógépet az ottani rászorulókat - nagycsaládosokat segítő közösség kapta. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke révén évente tízezernél több rászoruló kap támogatást. Az alapítvány az ország különböző részein működő civil szervezetekkel együttműködve is segíti a rászoruló családokat. A Centerke egyre sikeresebb és népszerűbb, mely a lakosság segítő együttműködése által működőképes. Az adományt a nagyszénásiak nagy örömmel fogadták.

  • Egész évben állatokat mentent az Orpheus

    Egész évben állatokat mentent az OrpheusSzeged Vasútállomás területén, a wc-be ismeretlen elkövető egy önálló életre képtelen kiskutyát dobott. A forgatagban hagyott négylábú kidobása állatkínzásnak minősül, ami börtönnel is sújtható bűncselekmény. A kutyusra a vasúti dolgozók találtak, akik vigyáztak rá, amíg az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere az állatot biztonságba nem helyezte. Sajnos sok esetben fordul elő, hogy a felelőtlenül szaporított kisállatok egyedeit erdőben, út szélén, különböző buta helyeken hagyják ott. Sok esetben későn érkeznek az állatvédők, szerencsére most sikerült a kidobott kutyust megmentenünk.

  • Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai

    Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány BohócdoktoraiCsütörtök délután Gyula város Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Terecske és Ózd településeken járt az alapítványi adventi kavalkád

    Terecske és Ózd településeken járt az alapítványi adventi kavalkádTerecske településen az egyik lakos által működtetett adományozó helyet segítette a MÁTRIX és a Karitáció Alapítvány többszáz kiló ruhával, cipővel, játékokkal. Ózdon a Sajóvárkonyi Általános Iskola, Ifjúsági Ház, Újvárostéri Általános Iskola, Vasvárúti Általános Iskola kétszázhúsz nélkülöző gyermeke számára juttatott az alapítványi Mikulás ajándékokat, édességet. A térségben nagy a szegénység, a mindennapi betevő megszerzése is óriási gondot jelent az embereknek, így a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány által juttatott teherautónyi adomány igazán jó helyre került.

  • Hat németjuhászt mentett meg az Orpheus Állatvédő Egyesület

    Hat németjuhászt mentett meg az Orpheus Állatvédő EgyesületA kölyök, németjuhász jellegű hat testvér lakossági segélykérésre került az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere révén az egyesület gondozásába. Évente nyolcszáznál több kutyát és macskát ment meg az Orpheus Állatvédő Egyesület, így a legnagyobb szükség lelkes Örökbefogadókra, eledellel támogatókra, kutyaház felajánlókra, anyagi támogatókra van. A legapróbb támogatása is óriási segítséget jelent a napi létfenntartás, az állatok etetése, gyógykezelése kapcsán. Az egyesület köszöni az önzetlen segítők támogatását, figyelmét, és természetesen várják az örökbefogadók jelentkezését itt: Ebangyal!

  • Nehezebb körülmények között lévő szervezeteket is támogat az Orpheus Állatvédő Egyesület

    Nehezebb körülmények között lévő szervezeteket is támogat az Orpheus Állatvédő EgyesületAz Orpheus Állatvédő Egyesület minden évben gondol a nehezebb körülmények között működő, frissen alakult, kapcsolódó tevékenységű állatvédő szervezetek, civil csoportok fontos munkájának támogatására. Az egyesület nagylelkű támogatóinak köszönhető, hogy idén többek között a nemrégen alakult és jó célokért küzdő FILO Team Állatvédő Egyesület állatmentő és rehabilitációs tevékenységét és cél szerinti működését nagyobb összeggel tudta az Orpheus Állatvédő Egyesület sikeresebbé tenni.

  • Kalocsán a sportnapot a Karitáció bohócdokik támogatták

    Kalocsán a sportnapot a Karitáció bohócdokik támogattákA Karitáció Alapítvány jótékony munkájára, ezen belül a bohócdoktorok áldozatos munkájára hívták fel a sportoló gyerekek a figyelmet. Az alapítványnak nagy örömére szolgált, hogy a Kalocsai Gyermek és Ifjusági Önkormányzat által szervezett Sportnapnak lehettek támogatói. 2014. szeptember 27-én, szombaton a város ifjúsága bohóc orral biciklizett és görkorcsolyázott végig a városon. "Köszönjük a Kalocsai fiataloknak, hogy sportprogramjukon felhívták a figyelmet arra, hogy a Karitáció Alapítvány gyógyító Bohócdoktorainak szerepe és munkája mennyire is fontos a kórházban lévő gyermekek számára."

  • Adományt kaptak a bölcsődék

    Adományt kaptak a bölcsődékBölcsődés gyerekek ellátását végző intézmények számára válogattunk nadrágokat, pulóvereket, harisnyákat, játékokat, könyveket, kiegészítőket. Bölcsődék, gyermek intézmények is rendszeresen részesülnek adományból a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központból. Az egészséges csecsemő, kisded, gyermek fejlődése, növekedése élelmezést, törődést, gondoskodást igényel. Gyakran az alapítványi támogatás révén válik teljessé a gyermekek ellátása. Évente tízezernél több kisebb - nagyobb adományt juttatunk segítő céllal célba

  • Szegedről indult ruha és élelmiszersegély a borsodi Krasznokvajdára

    Szegedről indult ruha és élelmiszersegély a borsodi KrasznokvajdáraNem csak Szeged környékieket támogat a szegedi Centerke. Kedd délelőtt a borsodi Krasznokvajdára indult Szegedről tonnányi ruha-cipő, tartós élelmiszer, mely az ottani hátrányos helyzetű családok számára nyújt segítséget. A segélyszállítmány összeállítására az alapítvány lelkes önkéntesei és a segítő adományozók felajánlásai nélkül nem lett volna mód. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központ révén évente tízezernél több rászoruló család, közösség, idős-egyedülálló kap támogatást.

  • Dia gyógykezelését támogatta a Mátrix Közhasznú Alapítvány

    Dia gyógykezelését támogatta a Mátrix Közhasznú AlapítványGazsó Dia 2011-ben, koraszülöttként 30. hétre egészségesen született. Feltehetően az átélt csecsemőkori trauma miatt halmozottan idegrendszeri és testi hátrányokkal kényszerül az életét kezdeni. Az agysorvadás, mozgásszervi rendellenesség, idegrendszeri problémák egyenként is súlyosak / életveszélyesek, a pici lány fejlődését halmozottan korlátozzák a problémák. Dia és családja számára a gyógyulásához szükséges kezelések költségeit nem tudják fedezni, ezért a Mátrix Alapítvány újabb támogatást adott a családnak. Minden apró felajánlás a pici Dia problémáinak orvoslását segíti.

  • Félszáz rászoruló gyermek kapott számítógépet a MÁTRIX Alapítványtól

    Félszáz rászoruló gyermek kapott számítógépet a MÁTRIX AlapítványtólÖtven rászoruló családban élő tehetséges gyermek kapott számítógépet a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom 2013 támogatói programja alkalmából Szegeden. Az ötven gépre közel kétezren pályáztak, a kiírás szerint olyan gyerekek tehették ezt, akik 10-14 év közöttiek, legalább két testvérük van, jó tanulók, otthonukban még nincs számítógép, és a létminimum alatt élnek. Az ötven számítógépre kétezer diák pályázott. A pályázatot az osztályfőnökök kiegészítették egy jellemzéssel, majd továbbították az alapítványnak. A támogatottak az ország minden részéből érkeztek.

  • Őszi és téli ruhákkal és lábbelikkel támogatta a rászorulókat a Karitáció Alapítvány

    Őszi és téli ruhákkal és lábbelikkel támogatta a rászorulókat a Karitáció AlapítványA Karitáció Alapítvány a támogatók által felajánlott csomagoknak köszönhetően őszi és téli jellegű adománycsomagokat juttatott el a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központba. Az adomány többnyire jó minőségű ruhákból és lábbelikből állt, melyekből a rászorulók ingyenesen válogathatnak. Sajnos egyre több a rászoruló (egyedülálló és családos, kisgyermekes), így a hidegebb időszakban nagyobb szükség van számukra a túlélést segítő holmikra. Az alapítvány várja intézmények, magánszemélyek, cégek felajánlását, hogy a bajban lévő embertársaink problémái a közös segítségnyújtás révén enyhülhessenek.

  • Számítógépeket kapott az Üdvhadsereg a Mátrix Alapítványtól

    Számítógépeket kapott az Üdvhadsereg a Mátrix AlapítványtólA Mátrix Közhasznú Alapítványtól számítógépeket kapott a Budapest VIII. kerületben működő Üdvhadsereg nappali melegedő, hajléktalanszálló, szociális konyha. A számítógép adomány révén a hajléktalanok, nappali melegedők, periférián lévő embertársaink az internet segítségével munkakínálatot böngészhetnek, informálódhatnak a napi hírekről, közösségi életet élhetnek. Az üdvhadsereg fontos társadalmi, szociális munkáját a Mátrix Közhasznú Alapítvány nagy örömmel támogatta. A számítógépek a legjobb helyre kerülhettek, melyekhez némi édességet is juttatott az alapítvány.

  • Négyszáz család kapott ünnepi élelmiszercsomagot

    Négyszáz család kapott ünnepi élelmiszercsomagotA Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány négyszáz karácsonyi élelmiszercsomaggal segítette a családosokat, idős - egyedülállókat. A két tonnát meghaladó élelmiszerért hosszú sorokban kígyózott a tömeg. A karácsonyi csomagban a cukor, liszt, tészta, étolaj, rizs mellett többek között szaloncukor is bőven akadt. A legrászorultabbak kiválasztásában a védőnői hálózat, családsegítő szolgálat, szociális hivatalok is az alapítványok segítségére voltak. Az Adományokhoz az Angyali.hu Alapítvány is biztosított élelmiszereket, mely révén még több rászoruló kaphatott segítséget.

  • Klinikai gyógyítás támogatása

    Klinikai gyógyítás támogatásaA pszichés gondok bármelyikünk, családtagunk, ismerősünk életét derékbe törheti. Fontos a gondok feltárása, a gyógyító terápia alkalmazása. A gyógyszeres kezelés mellett a testmozgás, a rendszeres sport a legfontosabb a pszichiátriai betegek kezelésében. Tudományosan megalapozott tény, hogy hosszú távon a sport, a mozgásban gazdag életmód ugyanolyan hatással van a pszichés betegekre, mint az antidepresszáns gyógyerekkel folytatott terápia. Az Angyali.hu Alapítvány anyagilag is támogatta, hogy a pszichiátriai klinika betegei számára a mozgást segítő sportpálya, a mozgásterápiára alkalmas tér megépülhessen.

  • Kórházakban is jótékonykodott az alapítványi Mikulás

    Kórházakban is jótékonykodott az alapítványi MikulásA szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ hetven nagybeteg bennfekvő gyermekét is meglátogatta a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány Mikulása, a krampuszok és a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A Gyermekosztályokon és az onkológián tett Mikulás vizittől a gyerekek kedélyállapota láthatóan javult. Minden bennfekvő gyermek a játékon, éneken, mókán felül Mikuláscsomagot is kapott. A nővérek, ápolók, orvosok is bekapcsolódtak a játékos foglalkozásba. Volt öröm, kacagás és persze sok - sok meglepetés ajándék.

  • Hétköznapi Angyalok Kerestetnek

    Hétköznapi Angyalok KerestetnekAz Angyali.hu Alapítvány Hétköznapi Angyalok Nem Hétköznapi Tettei címmel hirdette meg alkotói pályázatát, melyre 680 rajz, vers, irodalmi alkotás, fotó, egyéb alkotás érkezett! Tehetünk a társadalmi közöny ellen, példamutatással, minták átadásával, tapasztalatok cseréjével. Az Angyali.hu 2016-os évi pályázata erre jó alkalom volt. A témakört leginkább bemutató, legjobb pályamunkák értékes díjazásban részesültek. A díjazottak díjai kiküldésre kerültek, minden alkotást beküldő számára köszönjük a részvételt!

  • Kutyajátszótér épül az Orpheus Állatvédelmi Központban

    Kutyajátszótér épül az Orpheus Állatvédelmi KözpontbanEgyre több az Orpheus Állatvédő Egyesület által utcáról megmentett vagy elhanyagolt tartási helyekről kimentett kutyusok közül az elvadult, embertől és állatoktól félő egyed. Az egyesület az állatvédelmi központ egy elkerített területén hoz létre a jobb sorsra érdemes kutyák és a trénerek számára foglalkoztató teret. A kutyás játszótér az állatok emberhez-állathoz való szoktatását, kutyaiskolai feladatok sikeresebb működtetését segíti elő. A nagy - füves területen önkéntesek, középiskolás önkéntes szolgálatosok, örökbefogadó jelöltek is lehetőséget kapnak arra, hogy kutyákkal ismerkedjenek, az állatokkal foglalkozzanak, sétáltassák őket, játszanak velük.

  • Szánkó helyett limuzinnal vitte az ajándékokat a Mátrixos Mikulás

    Szánkó helyett limuzinnal vitte az ajándékokat a Mátrixos MikulásEgyre több családban gond a megélhetés, az ünnepekkor sok gyermek nem kap ajándékot. A Mátrix Közhasznú Alapítvány az adventi időszakban is azon munkálkodik, hogy ne legyen nélkülöző gyermek és felnőtt. A VIP Limuzin jóvoltából a héten budapesti nehéz sorsú gyerekekhez limuzinnal érkezett az ajándékot hozó Mikulás. Az ajándékozás mellett élmény volt a gyerekeknek, hogy kipróbálhatták a hosszú, nem mindennapi csodajárgányt. A nem mindennapi élmény a gyerekek számára élménypedagógiás módszerként szolgálhatott a szocializáció fejlesztésének elérése érdekében.

  • Felelős állattartást népszerűsített és kutyaszépségversenyen vett részt az Orpheus Állatvédő Egyesület

    Felelős állattartást népszerűsített és kutyaszépségversenyen vett részt az Orpheus Állatvédő EgyesületSzegeden, a Búvár tónál családi napot szerveztek. A gyerekek és felnőttek számára tartott program egyik várva várt eseménye a kutyaszépségverseny és kutyás bemutató volt. Tudjuk, hogy a kutya az ember legjobb barátja, a házi kedvencek szeretete a magányt gyógyítja, jó kedvre is derít, ezért is volt jó látni a helyi kutyások felvonulását és versenyét. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tagjai alkották az állatbarát zsűrit, állatvédők döntöttek a legszebb ebekről, amelynek gazdái értékes nyereménnyel lettek gazdagabbak. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő csapata évente számos állatbarát rendezvényt segít és támogat. A cél a felelős állattartás népszerűsítése.

  • Ezer gyermek Mikulás ajándékozását segítettük

    Ezer gyermek Mikulás ajándékozását segítettükIdén is ellátogatott az ország számos olyan helyszínére a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány által közösen indított jótékonysági Mikulás, ahol elszegényedés, nélkülözés, kirekesztettség van. Sok kisgyermek számára a nélkülözés miatt nem jut az adventi ünnepek idején támogatás nélkül ajándék. Az alapítványi Mikulás 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékozott meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az ajándékosztások helyszínein vidám gyerekek és fiatalok fogadták a jótékonysági programsorozat szervezőit.

  • Adó 1 százalék

    Adó 1 százalékAz Angyali.hu Alapítvány gyermekeket ment, élményt és segítséget ad megváltozott élethelyzetben lévő, betegségben szenvedő kisgyermekeknek - felnőtteknek, nélkülöző családoknak. Kívánságteljesítő programunk támogatóink révén egyre több embernek tud segíteni. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással Ön is vegyen részt az egész évben sikeres támogatói tevékenységben. Alapítványunk nagylelkű segítői és támogatói révén évente emberek ezreinek a problémái megoldásában vesz részt. Kérjük kísérje figyelemmel tevékenységünket. A személyi jövedelemadó bevalláskor az 1 százalék életmentő segítség.

  • Tartós élelmiszert kaptak rászorulók

    Tartós élelmiszert kaptak rászorulókA MÁTRIX Közhasznú Alapítvány a nélkülözés csökkentése érdekében tartós élelmiszert, konzervet, tésztát, lisztet, cukrot osztott szegedi nagycsaládosoknak, egyedül élőknek, időseknek. A csomagonkénti 10-15 kg élelmiszer adomány nagyon sok rászoruló számára felbecsülhetetlen érték és nagyon nagy segítség. Mint ismeretes: egyre többen nélkülöznek, éheznek. A Mátrix Közhasznú Alapítvány minden rászorulónak szeretne segíteni, Szegeden a Centerke Adományozó Központ révén a szervezet évente tízezernél több adomány kiosztásával segíti a nélkülözőket.

  • Sokan jöttek az élelmiszerosztásra

    Sokan jöttek az élelmiszerosztásraA Karitáció Alapítvány és a Mátrix Közhasznú Alapítvány kétszázötven januári élelmiszercsomaggal támogatta a családosokat, idős - egyedülállókat. Az egy tonnát meghaladó élelmiszerért hosszú sorokban kígyózott a tömeg. A csomagokban a cukor, liszt, tészta, étolaj, rizs mellett többek között édesség is akadt. A legrászorultabbak kiválasztásában a védőnők, családsegítő szolgálat, szociális hivatalok is az alapítványok segítségére voltak. Sajnos most sem volt mindenkinek kuponja, volt akinek nem jutott az élelmiszercsomagokból. Egymást segítve tehetünk a szegénység visszaszorításáért!

  • Sikeres volt a Jótékonysági Karácsonyi Ajándékbazár

    Sikeres volt a Jótékonysági Karácsonyi AjándékbazárEgész nap mindenki ajándékválogatásban ügyködött. Minden ingyenes volt. Szülők, gyerekek és egyedülállók is kutattak a sokszáz könyv, játék, ruha, tartós élelmiszer és egyéb használati tárgy között. Idén Karácsonykor a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület és a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány jóvoltából a Jézuska ajándékai azokhoz is eljutottak, akik anyagi problémák miatt az ajándékvásárlást nem engedhették meg maguknak. Nagyon sok a nélkülöző, így minden egyes támogatás nagy segítség volt a támogatottak részére.

  • Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

    Bohócdoktorok viziteltek KecskemétenA Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek számára gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Baján Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Baján Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokCsütörtök délelőtt a Bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztályán visszatérő vendégként vizitelt a Karitáció Alapítány Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. Dani és Gergő bohócok tették a dolgukat. A nagybeteg kicsik és az intézmény dolgozói számára gyógyító mosolyt, bőröndnyi ajándékot vittek a jókedvre derítők. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül, a műtéti hegek helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeket

    Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeketNyüzsgő gyereksereg várta, hogy a szegedi Belvárosi Moziban vasárnap délelőtt megkezdődhessen a Mikulás Mentőakció című mesefilm előadása. Nem egy egyszerű filmvetítés volt, a jegyeket a Karitáció Alapítvány bohócdoktora szedte, a filmet pedig száz nélkülöző, halmozottan rászoruló család csemetéje ajándékba kapta meg az alapítványtól. A Karitáció Alapítvány egész évben azon munkálkodik, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára segítse a boldogulást. Egyre több gyermek nélkülözik, a kultúra is sokak számára egyre távolodó félben van.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%