rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Fészek Gyermekvédő Egyesület - Gyermekvédelem

  • Share on Tumblr

    Fészek Gyermekvédő Egyesület - GyermekvédelemA Fészek Gyermekvédő Egyesület bemutatkozása: A Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelőszülői családok, volt állami gondozott fiatalok és az ő tevékenységüket segítő szakemberek egyesületeként jött létre 1993-ban. Önsegítő, érdekérvényesítő céllal alakult, mára azonban már több feladatot is ellát a gyermekvédelem területén, elsősorban Pest-megyében, de tevékenysége az egész országra kiterjed. Kezdetben minden anyagi támogatás nélkül, önerőből működött az Egyesület: a gyerekek rendszeres táboroztatása nyaranta, a szakmai konferenciákon való részvétel, külföldi kapcsolatok kialakítása – tapasztalatcsere, adományok szervezése.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    A Fészek Gyermekvédő Egyesület tevékenységi körei:

    • Országos nevelőszülői és helyettes szülői hálózatot működtet;
    • Helyettes szülői és nevelőszülői képzéseket tart;
    • Átmeneti Gyermekotthont tart fenn.

    Munkánk során mindig és elsősorban a gyerekek érdekeit vesszük figyelembe; amennyiben mód van rá, a problémákat igyekszünk az alapellátás keretein belül (a gyereket minél inkább a családi környezetében tartva) megoldani.

    További információ a szervezetről: Fészek Gyermekvédő Egyesület


    Share on Tumblr
Gyermekmentés, adó 1% támogatása


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Hit Gyülekezete

    Hit GyülekezeteA Hit Gyülekezetének bemutatkozása: A Hit Gyülekezete Magyarország negyedik legnagyobb egyháza, a világszerte 650 millió hívet számláló pünkösdi-karizmatikus kereszténység legjelentősebb hazai képviselője. A több mint 20 éve működő Hit Gyülekezete helyi közösségei Magyarországon és az országhatáron túl kétszázötvennél is több településén működnek. A Hit Gyülekezete keresztény egyház, amely a 2000 éves egyetemes egyház részének tekinti magát, gyökereit és szellemi folytonosságát Jézus és az apostolok tanításáig vezeti vissza.

  • Babszem Jankó Gyermekszínház Közhasznú Kulturális Egyesület - Kulturális tevékenység

    Babszem Jankó Gyermekszínház Közhasznú Kulturális Egyesület - Kulturális tevékenységA Babszem Jankó Gyermekszínház Közhasznú Kulturális Egyesület bemutatkozása: A Babszem Jankó Gyermekszínház 1998-ban jött létre négy állandó taggal, de produkcióink során gyakran kérünk fel társulatunkon kívüli művészeket is. Társulatunk 15 éve készít mesejátékokat és zenés foglalkoztató műsorokat óvodás és kisiskolás gyermekek számára. Az előadásokon arra törekszünk, a klasszikus gyermekszínházi hagyományokat figyelembe véve, hogy apró nézőink, (amennyiben az előadás keretei közé szervesen beilleszthető) résztvevőivé váljanak a színpadi eseményeknek.

  • LÉGTÉR Közhasznú Egyesület - Érdekképviselet

    LÉGTÉR Közhasznú Egyesület - ÉrdekképviseletA LÉGTÉR Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A LÉGTÉR Közhasznú Egyesületet az a lakossági tiltakozás hívta életre, melyet a 2005. május 12-én életbe lépett együttes miniszteri rendelet által meghatározott új légtérhasználati rendszer váltott ki. Az új repülési szisztéma hatására a Budapest és környéke lakosságát sújtó környezetterhelés hirtelen megnövekedett mind a zaj, mind a káros anyag kibocsátás tekintetében. Alapvető alkotmányos jogaink sérültek az új repülési szisztéma bevezetésével, amely közel 1 millió ember életminőségét, egészségét, közérzetét érinti hátrányosan.

  • Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület - Sporttevékenység

    Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület - SporttevékenységAz egyesület bemutatkozása: A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület (KISE) 1997. 03. 21-én jött létre, a Budapest Football Club (BFC) utódjaként. A sportegyesület, Kőbányán egyedüliként, kizárólag labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkozik. Az egyesület célja a sport szeretetére való nevelés egészséges gyermekek, illetve versenyképes labdarúgóknevelése korszerű módszerek alkalmazásával. Csapataink számára egységes edzésszerelést biztosítunk. Külföldi tornákon (Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország) veszünk részt csapatainkkal.

  • Ökumenikus Segélyszervezet - Szociális tevékenység

    Ökumenikus Segélyszervezet - Szociális tevékenységAz Ökumenikus Segélyszervezet bemutatkozása: Hatékony segítséget nyújtunk a nélkülözőknek, a természeti csapások és ember okozta krízisek károsultjainak. Szegénység elleni küzdelmünk középpontjában a családok és gyermekek támogatása és a társadalmi szolidaritásra való ösztönzés áll. Országos intézményhálózatunk legfőbb törekvése, hogy az átmenti segítségen túl kitörési pontokat is tudjunk kínálni a szegénységből. Az év 365 napján zajló szociális és fejlesztési munka mellett természeti csapások, katasztrófák károsultjait is segítjük.

  • Rés Egyesület - Oktatás, ismeretterjesztés

    Rés Egyesület - Oktatás, ismeretterjesztésA Rés Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület célja olyan szakmai közösség kialakítása, amely a foglalkoztatáspolitika, munkaerő-piaci politika, társadalompolitika, szociálpolitika, szociális munka, mentálhigiéné, humánpolitika és rehabilitáció terén információ közvetítő, tanácsadó és fejlesztő feladatokat vállal fel. Továbbá a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek számára foglalkoztatási programokat szervez és valósít meg, ill. támogatja azon szervezetek, társulások, kezdeményezések létrejöttét és tevékenységét, akik e réteg érdekeinek képviseletét, foglalkoztatásba vonását vállalják.

  • Csepeli Szalon Kulturális Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenység

    Csepeli Szalon Kulturális Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenységA Csepeli Szalon Kulturális Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A Csepeli Szalon Kulturális Közhasznú Egyesület 2005. január 1-én alakult, egy közös szilveszteri buli után tartott morzsa bulin. A tagok több mint 20 éve ismerik egymást, és a valamikori közös munkahelyen, érdeklődési körön kívül, legalább 5 éve már a közös tánctanulás is összetartja kis csapatunkat. Életkorunk 48 és 60 év között mozog. Az elmúlt 20 évben felnőtté váltak gyerekeink és felnőtté vált barátságunk is. Az egyesület létrehozásával célunk példát mutatni szűkebb és tágabb környezetünknek a szabadidő hasznos kulturált eltöltésére.

  • Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület - Szabadidős programok, egészséges életmód, prevenció

    Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület - Szabadidős programok, egészséges életmód, prevencióA Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület bemutatkozása: A Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület befogadó színpad és műhelyként működik, 1997-ben jegyezték be, mint társadalmi egyesületet. (2002-óta kiemelten közhasznú szervezet.) Célunk - többek között - az emberek részére - gyerek, ifjúság, családok, felnőttek - értékes, értékközvetítő, megőrző, a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló különböző események, programok, előadások, befogadása létrehozása, megismertetése; tájékoztatás, prevenció, egészséges életmódra nevelés, szolgáltatás.

  • Aranyeső Alapítvány - Hátrányos helyzetű csoportok támogatása

    Aranyeső Alapítvány - Hátrányos helyzetű csoportok támogatásaAz Aranyeső Alapítvány célja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, nehéz helyzetű közösségek, az elesettek támogatása. Az oktatás-nevelés által az ember emberhez és természethez való viszonyának javítása. Az alapítvány a legfontosabb feladatának a mentális, pszichés és testi egészség birtokában lévő, önmaga értékeit megbecsülő emberi közösség kialakulásának elősegítését tekinti. A cél, hogy Székesfehérvár lakosai mentális, pszichés és testi egészség birtokában lévő, önmaga értékeit megbecsülő emberi közösséget alkossanak.

  • Gondolkodj Egészségesen! Program - Gyermekek egészséges fejlődésének elősegítése

    Gondolkodj Egészségesen! Program - Gyermekek egészséges fejlődésének elősegítéseA Gondolkodj Egészségesen! Program bemutatkozása: Olyan civil kezdeményezés, melynek célja, hogy az első három életév utáni legfontosabb időszakban, az óvodáskorban segítsen a gyereket nevelő szülőknek, illetve óvodapedagógusoknak, hogy a gyermekek olyan családi és intézményi környezetben fejlődhessenek, amely maximális esélyt biztosít számukra az egészséges felnőtté váláshoz. Programunk felfogása szerint a hangsúlyt a prevencióra kell helyezni, és a gondok megelőzésére kell törekednünk.

  • Zöld Sziget Állatmenhely - Állatvédelem, állatmentés

    Zöld Sziget Állatmenhely - Állatvédelem, állatmentésA Zöld Sziget Állatmenhely bemutatkozása: Törökbálint határában levő gyepmesteri telepen a törökbálinti, pátyi, biatorbágyi, diósdi talált, leadott, begyűjtött állatok elhelyezése történik, a két hét letelte után, ha a gazdája nem jelentkezik, az állatok a Zöldsziget- Állatmenhelyre kerülnek, ahol orvosi felügyelet mellett, két állandó alkalmazott és önkéntesek segítsége mellett kerülnek gondozásba. Védenceink a Zöldsziget- Állatmenhelyen megkapják a szükséges védőoltásokat, féreghajtást. A kutyák 2-3 és 4-5 fős kennelekben vannak elhelyezve, fedett helyen.

  • Fiatalkorú Sztómások Esélyegyenlőségéért Alapítvány - Esélyegyenlőség, felzárkóztatás

    Fiatalkorú Sztómások Esélyegyenlőségéért Alapítvány - Esélyegyenlőség, felzárkóztatásA Fiatalkorú Sztómások Esélyegyenlőségéért Alapítvány bemutatkozása: Azzal a céllal hozták létre a Fiatalkorú Sztómások Esélyegyenlőségéért Alapítványt 2003 decemberében, hogy támogatást és segítséget nyújtson a fiatalkorú, 18 év alatti sztómaviselőknek a társadalomba, az egészséges gyermekek közé történő bekapcsolódáshoz, elősegítse felzárkóztatásukat, valamint fejlődésüket hosszú távon szolgáló támogatást nyújtson. A sztómával élő gyermekek sok esetben magántanulók a gyakori kórházi kezelések miatt, illetve közlekedésük sem mindig akadálymentes.

  • Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány- Gyermekmentés

    Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány- GyermekmentésA Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat bemutatkozása: A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány két évtizede szolgálja az újszülött, koraszülött mentést. Dél-Magyarország 4 megyéjéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része Mezőtúr kistérség – menti az életveszélyben lévő újszülötteket és szállítja a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. A Szolgálat feladata, hogy a kis betegeket minél hamarabb az őket ellátó regionális központok intenzív osztályára szállítsa.

  • Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért - Gyengénlátók támogatása, segítése

    Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért - Gyengénlátók támogatása, segítéseA Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért bemutatkozása: Az alapítványt 1992-ben hozták létre az iskola pedagógusai. Célja a gyógypedagógiai tudomány gyengénlátókat érintő szakágának szakmai támogatása és az intézmény munkájának segítése. Az alapítvány az elmúlt évek alatt több iskolai program megvalósítását segítette: kirándulások, középiskolás tábor, csereüdültetések, nyári táborozás, stb. Támogatást nyújtott szakmai továbbképzésekhez, konferenciákhoz, olvasótévé és nagy értékű segédeszközök, szemészeti vizsgáló eszközök vásárlásához.

  • Mentőöv Állatvédő Egyesület - Állatvédelem

    Mentőöv Állatvédő Egyesület - ÁllatvédelemAz egyesület bemutatkozása: Szervezetünk 2012 év eleje óta dolgozik együtt annak érdekében, hogy Salgótarján és környékén minél több magára hagyott, rossz körülmények között élő állaton segíthessünk. Egyesületünk 2012.11.28-án került bejegyzésre a bíróságon. Célunk egy saját menhely létrehozása, hogy a jelenleg gondozásunkban lévő állatok létszámán felül is tudjunk menteni, gazdihoz juttatni.Célunk továbbá a Nógrád megyei, elsősorban a Salgótarján és környéki bajban lévő, gazdátlan, sérült állatok mentése, rehabilitációja, megfelelő gazdihoz juttatása.

  • Oltalom Karitatív Egyesület - Szociális tevékenység

    Oltalom Karitatív Egyesület - Szociális tevékenységAz Oltalom Karitatív Egyesület bemutatkozása: Az Oltalom Karitatív Egyesület olyan személyek közösségeként jött létre 1989-ben, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének együttérző, segítőkész támogatását. Az Egyesület célja: a rászoruló, társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése.

  • Örömhírmondók Alapítvány - Szociális tevékenység

    Örömhírmondók Alapítvány - Szociális tevékenységAz Örömhírmondók Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2006 augusztusában, magánszemélyek kezdeményezésével alakult meg. Vállalkozási tevékenységet nem folytatunk, non-profit szervezet vagyunk. A szervezet célkitűzése a társadalmilag hátrányos helyzetű, elesett emberek, és családok felkarolása, támogatása, segítése. A hátrányos helyzetben lévő családok, gyermekek számára üdülések biztosítása, szellemi hasznot hozó összejövetelek, csoportos foglakozások rendezése, megtartása. A keresztény erkölcsre, hitre való neveléssel az emberek közötti kapcsolatok javítása, jobbá tétele.

  • Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület- Közbiztonság, közrend

    Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület- Közbiztonság, közrendA Községi Polgárőrség Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Szervezetünk 16 fős létszámmal 2005.-ben átalakult Közhasznú Egyesületté. Napjainkra kialakult a mai 19 fős létszám, amelyben ugyanúgy találhatók tanulók, aktívan dolgozók és nyugdíjasok, nők és férfiak egyaránt. Tevékenységünket társadalmi munkában, díjazás nélkül végezzük, amelyhez az évek folyamán a pályázatokon elnyert pénzekből tudtuk fedezni a felszereléseink beszerzését. A község életében sok-sok rendezvény biztosításában, bűnelkövetés megakadályozásban és bűnözők elfogásában vettünk részt, segítettük a rendőrség és egyéb hatóság munkáját.

  • Éger Ág Alapítvány - Kulturális tevékenység

    Éger Ág Alapítvány - Kulturális tevékenységAz Éger Ág Alapítvány bemutatkozása: Falunapokat rendeztünk éveken keresztül, majd megérett bennünk, hogy létre kell hoznunk egy civil szervezetet, hogy hivatalossá tegyük tevékenységünket. Így alakult meg az Éger Ág Alapítvány 2003-ban. Az Alapítvány útja sem volt végig kikövezve. Sokat topogtunk helyben és amit évente az asztalra le tudtunk tenni azt úgy éreztük kevés, ahhoz képest, hogy milyen erőfeszítésbe tellett. A tanulópénz az évek során nem maradt el, de ha lassan is mégis egyre előrébb jutottunk és egyre merészebbek lettek álmaink.

  • Csakazért Sportegyesület - Sporttevékenység, egészséges életre nevelés

    Csakazért Sportegyesület - Sporttevékenység, egészséges életre nevelésA Csakazért Sportegyesület bemutatkozása: Egyesületünk, 2004 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a Szegeden és környékén élő ép és mozgássérült tagjainak rendszeres és minőségi sporttevékenység gyakorlására, illetve versenyeken való megmérettetésére. Munkánkat volt válogatott sportolók és képzett szakemberek, gyógytestnevelők, edzők segítik. Célunk a mozgás és az ülőröplabda megismertetése és megszerettetése, az egészséges életre nevelés és a mozgáskorlátozott emberek mindennapi életkörülményeinek javítása a sport segítségével.

  • Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenység

    Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület - Kulturális tevékenységA Zobonka Néptánc Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A néptánc együttes 2008-ban alakult. Tagjai balassagyarmati és környékbeli kisiskolás gyermekek, akik heti 2 alkalommal ismerkednek a magyar néptánc hagyományokkal. Rendszeres résztvevői a helyi és országos rendezvényeknek, fesztiváloknak. Eddigi sikereik: 2012. 2011. évi Országos Gyermektánc Antológia – Budapest, RaM Colosseum; I. Palócföldi Táncháztalálkozó – Salgótarján. 2013. Örökség Észak-Magyarországi Regionális Gyermektánc Fesztivál – Miskolc – Arany.

  • Tarpai Kikelet Egyesület - Társadalmi integráció

    Tarpai Kikelet Egyesület - Társadalmi integrációA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat „Kikelet” Ápoló-Gondozó Otthonában (4931 Tarpa, Baksa tanya 1.) élő ellátást igénybe vevők életkörülményeinek javítása, társadalmi integrációjuk elősegítése az egyén számára megélhető legteljesebb életforma elérése érdekében a z Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Tv. 26.§ c) pontjában felsoroltak alapján az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja: nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; kulturális tevékenység; hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

  • Reflex Környezetvédő Egyesület - Környezetvédelem

    Reflex Környezetvédő Egyesület - KörnyezetvédelemA Reflex Környezetvédő Egyesület bemutatkozása: 1987-ben alapították. Székhelye Győr. Alapító tagjai közül többen a hivatalos környezetvédelmi hatóságnál, a helyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál szereztek tapasztalatokat. A legerősebb vidéki szervezet az országban. Az egyesület tevékenysége főleg a légszennyezés, a közlekedés, kommunális hulladék, környezet-politikai szabályozás és ifjúsági környezeti nevelés témakörére koncentrálódik. Szervezeti felépítésére jellemző, hogy több mint 40 jogi személy is a tagja.

  • Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány - Rehabilitáció

    Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány - RehabilitációA Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány 2008-ban alakult meg, legfőbb célja a sérült, beteg emberek támogatása. Ennek érdekében a Horizont tevékenysége szerteágazó: hétköznapi emberekkel, valamint cégekkel, szervezetekkel is foglalkozik, számukra a szükségeiknek, igényeiknek megfelelően támaszt, segítséget és széles körű szolgáltatásokat nyújtja. Az alapítvány és képzett szakemberei rehabilitációs gyógytornával segítik azokat, akiknek életminőségük javítása érdekében erre szükségük van.

  • Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése

    Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány - Halmozottan sérült gyermekek gyógykezeléseA Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk közhasznú szervezet, 1991-től folyamatosan működik. Célunk a soproni és Sopron környéki családban nevelkedő halmozottan sérült gyermekek gyógykezelése, értelmi és mozgásfejlesztése rászorultságuk idejéig. 1991-ben sérült gyermeket nevelő szülőktől induló kezdeményezés volt, hogy helyi szinten is működjön gyermekeik fejlesztését szolgáló intézmény vagy szervezet. Ebben az időben Sopronban 11 család fogott össze.

  • Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi tevékenység, szociális, rehabilitáció

    Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi tevékenység, szociális, rehabilitációAz Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány célkitűzései: Egészségügyi tevékenység: A Nyugat Magyarország-i Onkológiai Központ működésének javításához szükséges műszerpark fejlesztése, bővítése. A minőségi betegellátás fejlesztése, lehetőséget teremteni a legmodernebb vizsgáló berendezések, valamint a diagnosztikus és terápiás eszközök hozzájutásához és használatához. Szociális és rehabilitációs tevékenység: A leukémiás és daganatos gyermekek családjainak szociális támogatása.

  • Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány - Könyvtár támogatása

    Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány - Könyvtár támogatásaA Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány bemutatkozása: A Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványt 2006. február 22-én jegyezte be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. 2181 sorszám alatt. Az alapítvány célja: a) a Kárpátalján működő, magyar nyelven, vagy magyar nyelven is oktató elemi és középiskolák könyvtárainak támogatása könyvekkel, technikai eszközökkel, szakmai, módszertani tanácsadással. b) A fenti iskolákban dolgozó iskolai könyvtárosok (tanulmányainak) képzésének/továbbképzésének támogatása.

  • Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége - Érdekvédelem, egészségvédelem

    Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége - Érdekvédelem, egészségvédelemA Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségének bemutatkozása: A Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) egy nonprofit civil szervezet, ahol betegek dolgoznak a betegekért. Feladata főként a krónikus vesebetegek érdekeinek védelme. Ezen túlmenően összefogja és segíti a tagszervezetek tevékenységét, oktatási és különféle közösségi programjaival segíti a betegek életminőségének javítását. Alapvető feladatunk a vesebetegség bármilyen stádiumában levő emberek érdekeinek védelme.

  • Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület - Kaptárkövek védelme, bemutatása

    Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület - Kaptárkövek védelme, bemutatásaA Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület bemutatkozása: A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület 2003-ban alakult Egerben. Elsődleges célként a bükkaljai kaptárkövek védelmét, invazív fajoktól való mentesítését, rehabilitációját és bemutatását tűztük ki célul, hogy a Bükkaljának ezek az egyedi és különleges formájú sziklaalakzatai megőrződjenek az elkövetkező nemzedékeknek. Alakulásunk óta tevékenységi körük jelentősen bővült, így ma már nemcsak a kaptárkövek megőrzésével foglalkozunk.

  • Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület - Kulturális tevékenység, műemlékvédelem

    Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület - Kulturális tevékenység, műemlékvédelemA Tegyünk Együtt Nagybörzsönyért Egyesület bemutatkozása: A szervezet tevékenysége: kulturális tevékenység; kulturális örökség megóvása, (börzsönyi német nemzetiségi nyelv, - szokások, - mesterségek életben tartása); műemlékvédelem,(a helyi védelemre szoruló épített örökség megóvása, a helyi védettség rendeletének megalkotásában részvétel, javaslatok az Önkormányzat felé); természetvédelem, állatvédelem együttműködve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal; hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%