rss
kívánságteljesítők, szja 1 százalék, adóbevalláskor gyermekmentés
  • Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület - Ismeretterjesztés

  • Share on Tumblr

    Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület - IsmeretterjesztésAz egyesület bemutatkozása: Keresztyén Fiatalok Tárasága Egyesület hazai magánszemélyek által létrehozott szervezet. Mi, az alapítók, bár különböző helyeken élünk, különböző foglalkozásúak vagyunk, mégis Jézus Krisztusban egyek vagyunk. Mindannyian elfogadtuk Jézus Krisztust személyes megváltónkul, és életünk meghatározó részévé vált a kapott kegyelem. Megtapasztalva Isten szeretetét és kegyelmének gazdagságát, feladatunknak tekintjük, hogy másokat, a fiatalokat is hozzásegítsük a kegyelemben bővelkedő élethez.

    Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
    gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
    A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!

    Mivel a Bibliát tekintjük a meghatározónak mind hitbeli, mind erkölcsi vonalon, ezért a Biblia útmutatása alapján kívánjuk eme tevékenységet is végezni.

    Tevékenységünk a következő:

    - Építő közösség megteremtése
    - Aktuális kérdésekre közösen választ keresni a Bibliából
    - Lelki támaszt, segítséget nyújtani nehéz helyzetben levőknek
    - Gyakorlati, fizikai igényeket feltérképezni, támogatást nyújtani a rászorulóknak
    - Bemutatni, hogy a hívő élet nem a lemondások halmaza, hanem örömteli, boldog élet.
    - A hívő élet, és a játék, sport, kirándulások együttes megélése

    A Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesületrészére az adóegyszázalék felajánláshoz az adószám: 18720662-1-13

    További információ a szervezetről: Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület


    Ne hagyja elveszni az adó 1% forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr


Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Zsótér Pál Alapítvány - Mozgáskorlátozott gyermekek támogatása, oktatása

    Zsótér Pál Alapítvány - Mozgáskorlátozott gyermekek támogatása, oktatásaA Zsótér Pál Alapítvány bemutatkozása: A Zsótér Pál Alapítványt 1993-ban a Mozgásjavító Általános Iskola tantestülete hozta létre, 1999-től közhasznú alapítványként működik.

    A szervezet célja: - a mozgáskorlátozott gyerekek életkörülményeinek javítása; - elsődlegesen a Mozgásjavító Általános Iskola oktatási és nevelési feltételeinek javítása; - a tárgyi és személyi feltételek megteremtésével a mozgáskorlátozott gyerekek rehabilitációjának, életkezdésének elősegítése.

  • Gyermekmosoly Alapítvány - Rászoruló gyermekek támogatása

    Gyermekmosoly Alapítvány - Rászoruló gyermekek támogatásaA Gyermekmosoly Alapítvány bemutatkozása: A Gyermekmosoly Alapítvány létrejöttének a gondolata még 2002-ben merült fel a IV. Veszprémi Játékok Nemzetközi Gyermekfesztivál szervezése kapcsán. Mivel a gyermekművészeti fesztivál önköltséges rendezvény, és korábban az utazás, szállás, ellátás és a rendezés költségeit a résztvevők befizetései fedezték, szükségessé vált támogatók bevonása, hiszen a hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekek nem engedhették meg maguknak a fesztiválon való részvételt.

  • Herényi Kulturális és Sportegyesület - Kulturális és sporttevékenység

    Herényi Kulturális és Sportegyesület - Kulturális és sporttevékenységA Herényi Kulturális és Sportegyesület bemutatkozása: A Herényi Kulturális és Sportegyesület megalakulása és léte jól példázza a civil tenni akarást és a hagyományokon alapuló összefogást. Az új egyesület fő célkitűzései az alábbiakban foglalhatók össze: A Herényi Kultúrház megmentése a teljes lepusztulástól, élettel való megtöltése legyen ismét a közművelődés, a kultúra, az ismeretterjesztés és a közösségi élet színtere. A helyi hagyományok, emlékek megőrzése és az elődök iránti tisztelet értékként való ápolása.

  • Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - Cukorbetegek képzése, oktatása

    Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége - Cukorbetegek képzése, oktatásaA Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének bemutatkozása: Küldetésünk elősegíteni a cukorbetegek képzését, nevelését, oktatását, diabétesz témakörében. Többségi érdekképviseletet biztosít az e betegségben megbetegedetteknek, szoros együttműködésben minden olyan szervezettel, amely a cukorbetegek érdekében tevékenykedik. Célja és feladatai: Cukorbetegséggel kapcsolatos egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység az orvosi és szakorvosi tevékenységen kívül.

  • Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület - Hagyományőrzés, kultúra

    Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület - Hagyományőrzés, kultúraA Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: Közhasznú civil szervezetként rengeteg tervünk, ötletünk van, hogy mivel tudnánk színesebbé tenni a környezetünkben élők mindennapjait úgy, hogy közben a fenntartható társadalom eszméjét is figyelembe vegyük. Egyesületünk rendezvényei, programjai mindenki számára elérhetőek. Nem célunk költséges tömegrendezvényeket tartani, minden programunkat értékteremtő szándékkal tervezünk meg. Szabadidőnkben a világ megmentésén dolgozunk!

  • Csömöri Állatvédő Civil Szervezet - Állatvédelem, állatmentés

    Csömöri Állatvédő Civil Szervezet - Állatvédelem, állatmentésA Csömöri Állatvédő Civil Szervezet bemutatkozása: A Csömöri Állatvédő Civil Szervezet 1999-ben jött létre. Ekkor több mint 15 lelkes, állatszerető ember elhatározta, hogy megpróbál valamit tenni a Csömörön kóborló kidobott, elhagyott kutyusokért. Az egyik tagunk felajánlotta, hogy van egy szabad területe a falu határában, építsünk oda egy kennelt. 2009-ben egy másik egyesület támogatásával sikerült egy új, nagyobb, szebb és biztonságosabb menhelyet felépítenünk. Jelenleg 15 kennelünk van. Folyamatosan teltházzal működünk, 35-40 kutya áll a gondozásunkban.

  • Kistarcsai Kulturális Egyesület - A kulturális program színesebbé tétele

    Kistarcsai Kulturális Egyesület - A kulturális program színesebbé tételeA Kistarcsai Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az 1993-ban alakult, 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként működő Kistarcsai Kulturális Egyesület elsődleges célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a település kulturális programjainak színesebbé tételéhez, serkentse és fejlessze Kistarcsa és a környező települések közösségi életét, segítse a helyi önszerveződő csoportok aktivitását. Működési területünk elsősorban Kistarcsa, de egyes rendezvényeink túllépnek a település határán, némelyikük nemzetközi kapcsolatokra épül.

  • Rákbetegek Országos Szövetsége - Rákbetegek érdekképviselete

    Rákbetegek Országos Szövetsége - Rákbetegek érdekképviseleteA Rákbetegek Országos Szövetségének bemutatkozása: A Szövetség céljai: a magyarországi rákbetegek érdekeinek országos képviselete; érdekérvényesítése, a rákbetegek hazai egyesületeinek, klubjainak összefogása és meghatározott témakörökben közvetlen segítése. A rákbetegséggel, a rákbetegek életével kapcsolatos széleskörű szemléletformálás. A rákbetegek kellő mértékű, humánus és szakszerű tájékoztatása, jogaik megismertetése, érdekképviselete, segítő szolgáltatások biztosítása.

  • Siketvakok Országos Egyesülete - Siketvak emberek és családjaik megsegítése

    Siketvakok Országos Egyesülete - Siketvak emberek és családjaik megsegítéseA Siketvakok Országos Egyesületének bemutatkozása: Szervezetünk 1994-ben jött létre a siketvak gyermekek, felnőttek és családjuk megsegítése céljából. Siketvaknak nevezzük azokat a személyeket, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fennáll. Küldetés: Látás- hallássérült személyek számára: - elemi és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások nyújtása, - életminőségük javítása, kísérőszolgáltatások biztosítása, programok szervezése. - kommunikációs akadálymentesítés biztosítása, - országos szolgáltatások biztosítása,

  • Életút Oroszlányi Segítők Egyesülete - Hátrányos helyzetű családok, gyermekek támogatása

    Életút Oroszlányi Segítők Egyesülete - Hátrányos helyzetű családok, gyermekek támogatásaAz Életút Oroszlányi Segítők Egyesülete 2003.február 12-én jött létre azzal a céllal , hogy felkutassa a városban élő hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekeket és családokat valamint számukra programok, szolgáltatások szervezésével segítséget nyújtson a hátrányos helyzete előidéző okok megszüntetésében, kezelésében. Az egyesületet alapító tagjai a szociális szakma szakemberei voltak. A szervezet vezető tisztségviselői és tagjai egyaránt térítésmentesen végzik az egyesületi munkájukat. A tagság több, mint 80%-a képzett szociális szakember, segítő.

  • Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete - Fogyatékkal élők támogatása

    Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete - Fogyatékkal élők támogatásaAz egyesület bemutatkozása: A szervezet célja, hogy tagjai egyéni és kollektív érdekvédelme, ezen belül arra törekszik, hogy módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket. Törekszik a tevékenységi körébe tartozó feladatoknak végrehajtására, a célokat közhasznú tevékenységként, e tevékenység kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgálja. Az egyesület tevékenységét tekintve kiemelkedően közhasznú szervezet.

  • MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatása

    MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatásaA MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A szervezet célja: A MAZSIHISZ Szeretetkórházban korszerű betegellátási struktúra kialakítása, az intézmény gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenységének és tudományos-, kutató-, oktató munkájának segítése és támogatása, valamint a kórház mindennapi működésében a hitéleti követelmények megtartásának (különös figyelemmel a vallási szabályok szerinti étkezésre) folyamatos támogatása. Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében vagyonából támogatja az intézményt:

  • Agykontroll-alapítvány - Oktatás, ismeretterjesztés

    Agykontroll-alapítvány - Oktatás, ismeretterjesztésAz alapítványbemutatkozása: Az Agykontroll-alapítvány a nehéz anyagi helyzetben lévő, ám önmagukon segíteni akarókat támogatja, hogy elsajátíthassák az agykontroll módszerét. Az elmúlt években a személyijövedelem-adó 1%-ából befolyt pénzösszegek, valamint a magánszemélyektől kapott támogatások lehetővé tették karitatív tanfolyamok rendezését - többek között mozgássérültek és állami gondozott fiatalok számára -, továbbá olyan ingyenes, gyógyító szolgáltatások beindítását, amelyek minden, agykontrolltanfolyamot végzett rendelkezésére állnak.

  • Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány - Könyvtár támogatása

    Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány - Könyvtár támogatásaA Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány bemutatkozása: A Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványt 2006. február 22-én jegyezte be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. 2181 sorszám alatt. Az alapítvány célja: a) a Kárpátalján működő, magyar nyelven, vagy magyar nyelven is oktató elemi és középiskolák könyvtárainak támogatása könyvekkel, technikai eszközökkel, szakmai, módszertani tanácsadással. b) A fenti iskolákban dolgozó iskolai könyvtárosok (tanulmányainak) képzésének/továbbképzésének támogatása.

  • Ugat-lak Közhasznú Alapítvány - Állatvédelem, állatmentés

    Ugat-lak Közhasznú Alapítvány - Állatvédelem, állatmentésAz Ugat-lak Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Az „Ugat-lak” Közhasznú Alapítvány 2011. 02. 18-án alakult állatbarátok összefogásával Kisvárdán. Sajnos, mint ahogy más településeken is tapasztalható, itt is nagyon sok a kóbor, gazdátlan kutya, cica. Fő célunk egy kulturált állatmenhely létrehozása, ahol a kóbor, gazdátlan állatok testi-lelki rehabilitációja folyhat, a megfelelő gazdák megtalálásáig. Az állatok gondozását, mentését munka és család mellett a szabadidőnket rááldozva végezzük.

  • Vadmadárkórház - Állatmentés, madármentés

    Vadmadárkórház - Állatmentés, madármentésA Vadmadárkórház bemutatkozása: A székesfehérvári Vadmadárkórház története mintegy 10 évre nyúlik vissza. Az állatszerető emberek sérült, beteg, az út szélén talált madarakat hoztak a székesfehérvári Állatkórházba, segítséget kérve az ott dolgozóktól. Abban az időben az állatkórházban praktizáló állatorvosként lelkesen láttam neki az új „feladatnak", így jött létre a Vadmadárkórház, melynek egyértelmű célja a madármentés lett. Az állatkórház azonban - üzleti vállalkozásként - fizetőképes tulajdonos hiányában nem tudott mit kezdeni az íly módon jelentkező új igénnyel.

  • Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány - Egészségügyi és szociális problémák megoldása

    Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány - Egészségügyi és szociális problémák megoldásaA Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány bemutatkozása: Alapítvány célkitűzései a következők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és vonzáskörzetének gyermek-egészségügyi és szociális problémáinak megoldásában való aktív részvétel. Kistérségi hatókörrel rászoruló beteg gyermekek, nagycsaládosok segélyezése (gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, csecsemőtápszer, bébiétel). Betegsegélyező klubok támogatása; városi egészségvédő, egészségnevelő programok szervezése, lebonyolítása.

  • LÉGTÉR Közhasznú Egyesület - Érdekképviselet

    LÉGTÉR Közhasznú Egyesület - ÉrdekképviseletA LÉGTÉR Közhasznú Egyesület bemutatkozása: A LÉGTÉR Közhasznú Egyesületet az a lakossági tiltakozás hívta életre, melyet a 2005. május 12-én életbe lépett együttes miniszteri rendelet által meghatározott új légtérhasználati rendszer váltott ki. Az új repülési szisztéma hatására a Budapest és környéke lakosságát sújtó környezetterhelés hirtelen megnövekedett mind a zaj, mind a káros anyag kibocsátás tekintetében. Alapvető alkotmányos jogaink sérültek az új repülési szisztéma bevezetésével, amely közel 1 millió ember életminőségét, egészségét, közérzetét érinti hátrányosan.

  • Tarpai Kikelet Egyesület - Társadalmi integráció

    Tarpai Kikelet Egyesület - Társadalmi integrációA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat „Kikelet” Ápoló-Gondozó Otthonában (4931 Tarpa, Baksa tanya 1.) élő ellátást igénybe vevők életkörülményeinek javítása, társadalmi integrációjuk elősegítése az egyén számára megélhető legteljesebb életforma elérése érdekében a z Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Tv. 26.§ c) pontjában felsoroltak alapján az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja: nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; kulturális tevékenység; hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

  • Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatása

    Gottsegen György Alapítvány - Egészségügyi intézmény támogatásaA Gottsegen György Alapítvány bemutatkozása: A Gottsegen György Alapítvány 1999-ben került hivatalos bejegyzésre, azzal a céllal, hogy alapítványi felajánlásokkal folyamatosan támogassa a Gottsegen György professzor úr által létrehozott Országos Kardiológiai Intézetet a szívbetegségek kornak megfelelő gyógyító tudományos és oktatási feladatainak ellátásában. Az alapítvány célja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet feladataként ellátandó széles körű intézeti alaptevékenység támogatása.

  • Lépéselőny Közhasznú Egyesület

    Lépéselőny Közhasznú EgyesületA Lépéselőny Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk főként a munkanélküliek és a teljes értékű, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresők re-integrációjával foglalkozó civil szervezet, amely a társadalmi felelősségvállalás és esélyegyenlőség jegyében elkötelezett híve a személyek munkaerőpiacról való kiszorulása megakadályozásának. Egyesületünk nevéhez köthető a Debreceni Foglalkoztatási Központ létrehozása. A tanácsadások mellett képzéseket is szervezünk, hiszen akkreditált képző intézmény is vagyunk.

  • Bárka Alapítvány - Értelmi és halmozottan sérült emberek támogatása

    Bárka Alapítvány - Értelmi és halmozottan sérült emberek támogatásaA Bárka Alapítvány bemutatkozása: A Bárka olyan közösség, amely a legszegényebbek, a legkitaszítottabbak, az értelmi és halmozottan sérült emberek szolgálatában áll, akik segítőkkel együtt élnek. A magyarországi Bárka Közösség 1991-ben alakult, Dunaharasztiban. Ma egy otthon, a Forrás ház, és egy bejáró sérült embereket is fogadó Bárka Műhely alkotja a Közösséget. A lakóház olyan lakókat fogad be, akik állami intézetben nevelkedtek és nem érezték a családi fészek melegét. A Bárka tanúságot tesz arról, hogy a közösségben, a társadalomban a sérültek és az egészségesek kiegészítik egymást, közös életük érték és áldás.

  • Török Flóris Törekvés Sportegyesület - Sport

    Török Flóris Törekvés Sportegyesület - SportA Török Flóris Törekvés Sportegyesület bemutatkozása: Egyesületünk integráltan működik, vagyis ép és fogyatékkal élő sportolók egy helyszínen edzenek az akadálymentes létesítményekben. A Kőbányán megtalálható Törekvés SE segítségével megalakítottuk a kosárlabda szakosztályt, így a 2001/2002-es bajnokságot a Törekvés SE színeiben kezdtük el. Azóta az egyik leggyorsabban fejlődő utánpótlás-bázis vagyunk Budapesten és talán Magyarországon is. A Törekvés SE, a kosárlabda utánpótlás-nevelés mellett a vívásban és a mozgássérültek sporttevékenységében ér el kimagasló eredményeket.

  • Óbudai Korfball Klub - Sportevékenység

    Óbudai Korfball Klub - SportevékenységA klub bemutatkozása: Egy új sportegyesület létrehozásának ehetősége 2001. végén vetődött fel bennünk. Célként egy nagyobb, több szakosztályt is működtető szervezet létrehozását tűztük ki. Kezdetben a korfball csapat létrehozásán fáradoztunk. 2002 februárjában megtartottuk az alakuló ülésünket. Családtagok és barátok segítségével összegyűlt megfelelő létszám az alapításhoz. Ezután sok papírmunka következett. Örömünkre az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata megszavazta számunkra az Óbuda név használatát a klub nevében. Mérföldkő volt ez, hiszen ezelőtt nem engedélyeztek ilyesmit.

  • Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány - Mozgássérültek támogatása

    Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány - Mozgássérültek támogatásaA Motiváció Alapítványt Zalabai Péterné és több fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezet hozta létre 1991-ben. Ekkor még a szervezet alig pár munkatársat számlált, és tevékenységét egy még garzonlakásnak is csak jóindulattal nevezhető helységben végezte. A Kollégák a nemzetközi jó gyakorlatok, és módszertanok ismeretében hozzáláttak a fogyatékos emberek élethelyzetének, körülményeinek, a szociális háló rájuk vonatkozó részének vizsgálatához. Az alakulást követő két évben megalakult Személyi Segítő Szolgáltunk (ma Támogató Szolgálat).

  • Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesülete - Betegségmegelőzés, egészségmegőrzés

    Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesülete - Betegségmegelőzés, egészségmegőrzésAz örökletes angioneurotikus ödémás betegségben szenvedők érdekében megalakult HANO Betegszervezet feladata az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, szociális tevékenység, a betegek közötti kapcsolatfelvétel elősegítése, tapasztalatcsere érdekében tanfolyamok, összejövetelek szervezése, ismeretterjesztés, kapcsolatfelvétel és a kapcsolat fenntartása hasonló szervezetekkel, szakmai szervekkel és hatóságokkal, együttműködés létrehozása a betegeket kezelő központokkal, a kutatás, alkalmazás területén folyó munka támogatása, hazai és nemzetközi keretek között.

  • Tappancs Állatotthon Alapítvány - Állatvédelem, állatmentés

    Tappancs Állatotthon Alapítvány - Állatvédelem, állatmentésA Tappancs Állatotthon Alapítvány bemutatkozása: A Tappancs Állatotthon Alapítvány 1998-ban jött létre, majd ezt követően még hat évig működött Tatán, telephely nélkül, ideiglenes befogadók segítségével. Hat év elteltével az alapítvány átkerült Tatabányára és 2004. májusától itt működött tovább, még mindig telephely nélkül. Az Alapítvány szeretne egy olyan európai színvonalú állatotthont kialakítani, illetve működtetni, mely elsődlegesen a kóbor, illetve magára hagyott állatok átmeneti elhelyezését, valamint felelősségteljes, szerető gazdához való kiközvetítését tűzte ki céljául.

  • Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület - Állatvédelem, természetvédelem

    Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület - Állatvédelem, természetvédelemA Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület bemutatkozása: A HEROSZ a helyi állatvédelmi problémák megoldására létrejött közhasznú szervezet, tevékenysége az ország egész területére kiterjed, budapesti központja – mely az ügyviteli, adminisztratív feladatok színhelye – mellett 12 helyi szervezete működik, ezeknél zajlik a tevőleges, gyakorlati állatvédelmi munka. Tizenkettő helyi szervezete közül öt megyei szinten, hét pedig városi szinten tevékenykedik. A helyi szervezetek jogilag nem önállóak, vagyis nem jogi személyek.

  • Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület - Sporttevékenység

    Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület - SporttevékenységAz egyesület bemutatkozása: A Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület fő tevékenysége, ahogy az egyesület nevében is megjelenik a sí és a természetjárás. Tagságunk elsősorban egyetemi hallgatókból, diákokból tevődik össze, rajtuk kívül természetesen minden célunkkal azonosulni tudó jelentkezőt befogadunk. Táborainkat nem profitorientált módon szervezzük, különösen fontosnak tartjuk az oktatást, baráti közösségek kialakítását. 1975 telén élesztettük fel a Budapesti Műszaki Egyetemen azóta hagyománnyá vált sítáborozást.

  • Belfegor és Maci Állatmenhely Alapítvány - Állatmentés, állatvédelem

    Belfegor és Maci Állatmenhely Alapítvány - Állatmentés, állatvédelemAz alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk célja a gazdátlan kóbor állatok befogadása,kezelése,ivartalanítása és végül gazdihoz juttatása. Régóta figyelemmel kísérjük elsősorban lakóhelyünk, társállat-tartási gondjait. Az első és legfontosabb feladatunknak az utcán kóborló kutyákat és a macskákat befogni és karanténba helyezni. Itt két hetes megfigyelést követően oltva, parazitamentesítve illetve ivartalanítva lesznek. Eutanáziát csak nagyon indokolt esetben hagyunk jóvá. Nagy szükség van egy ilyen hasznos, és az állattartási kultúrát elősegítő létesítményre.

Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!